kereslet

2020.09.26. 18:19

Talpon maradtak a termelői piacok a Balatonnál

Nem veszítettek fényükből március óta a turisztikai látványosságként is előkelő helyen jegyzett piacok.

Forrás: Shutterstock

A káptalantóti Liliomkert piac Badacsonytól és Tapolcától kőhajításnyira található, mindkét hétvégi napon fogadja a kistermelők kertjeiből származó zöldségek és gyümölcsök kedvelőit, nemkülönben a vásári csecsebecsék iránt érdeklődőket.

„Kilenc család kínálja itt a portékáját, a járvány kitörése után sem szünetelt az árusítás. Vásárlóink java a környékbeli településekről jön, de szebb időkben sok volt a külföldi is, akik közül mostanában csak azok érkeznek, akik a Káli-medence falvaiban vásároltak házat, és itt élnek” – mondta a Magyar Nemzetnek a kutatóbiológusból lett piactulajdonos, Harmathy Ildikó.

A vidéki termelői piacok varázslatos szabadtéri hangulatába is befészkelte magát a Covid-járvány miatti védekezés: a Liliomkert üzemeltetője is több szabályt vezetett be. Így például javasolja, hogy az árusok mostanában hagyják otthon a nem kifejezetten a napi életvitelhez szükséges dolgokat, a régiségeket, a szárazkötészeti és más ajándéktárgyakat, a portékákat eleve mindenkinek egymástól két méter távolságra kell lepakolnia. Habár a jogszabály az üzletekben írja elő a maszk viseletét a vásárláshoz, a káptalantóti piacon udvariasan felajánlanak egy ingyenes arcvédőt az anélkül érkező vendégeknek.

A kínálatban előnyt élvez a csomagolt áru, és sokak bánatára nem ajánlott a kóstoltatás sem. Muszáj némi szigor a vevőkkel szemben: az árusoknak arra is oda kell figyelniük, hogy ne tapogassák az árut, bár eldobható kesztyűt kérhetnek a vásárláshoz, amit fizetéskor, a készpénz elvételéhez a piaci kereskedők eleve felhúznak.

Az ugyancsak turisztikai kuriózumnak számító tihanyi Piac Placcon, Gyenesdiáson és a zamárdi Patkóban is betartatják a közismert figyelmeztetéseket.

A tihanyi Kulturális és Gasztrotér (ismertebb nevén a Piac Placc) zavartalanul üzemel, mivel saját látogatói köre van – mondta a Magyar Nemzetnek Peleskei Ákos. A tulajdonos jelezte: a főszezoni hétvégeken megközelítően száz árus kínálja termékét a félsziget népszerű placcán, de még most is kipakolnak hatvanan-hetvenen hétvégenként. „Ugyan nem minden Tihanyba látogató turista vagy turistacsoport programjában szerepel a placc felkeresése, általában célzottan érkeznek a helyiek és a látogatók” – jegyezte meg.

Szeptember 19-én főzőprogrammal egybekötött krumplinappal demonstrálták talpon maradásukat a gyenesdiási piac résztvevői. A népszerű árusítóhely már csak a hétvégeken van nyitva. „Aki ízletes gyümölcsöt, finom szörpöket szeretne vagy kiskerti zöldséget vásárolna, gyakran megfordul nálunk. Sokan pedig a messze földön híres gyenesi házi rétes miatt érkeznek. A hét végén tizenöt-tizenhat stand várja a hazai termékekre, ízekre vadászó vevőket” – részletezte a kínálatot László Beáta piacfelügyelő.

Elmondta: elégedettek, bár a halárusítást nagyon hiányolják a helyiek és a nyaralók is. A balatoni halászati cégnél viszont már megszűnt a kereskedelmi célú árusítás, míg a máshonnan származó kopoltyúsból készült ételekre nincs igény.

Kitart a piacszezon Zamárdiban is legalább október elejéig, a Patkót idén elsősorban a belföldiek látogatták – ismertette a Somogyi Helyiérték Egyesület és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összefogásából született zamárdi Patkó piac működtetője.

„Nemcsak őstermelők árusítanak, hanem ez egy baráti találkozóhely is, ahol a jövő útjait közösen egyengetjük” – fogalmazott Vrancsik Tibor.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!