Tisza István megingathatatlanul hitt a magyarságban

Kiváló intuíciókkal megáldott államférfiként vizionálta a ránk váró borús jövőt, a maga eszközeivel harcolt a végzet ellen, de a magyar balsors őt is legyőzte, mártírhalált halt. Kitartott a végsőkig, nem futamodott meg, vállalta a vértanúságot is – ahogy Baltazár Dezső református püspök írta – „a magyar nemzet erkölcsi jövendőjét megtermékenyítve”.

Történelmi kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek, élete a nemzet szolgálatában eltöltött nagy ívű, tevékeny élet. Megingathatatlanul hitt a magyarságban, a hadseregben, az egyházban, a konzervatív értékekben. Szellemi öröksége máig ható példa, ösztönzés még nagyobb tisztességre, becsületre, nemzetféltésre, önismeretre, tudásra, bölcsességre.

Tisza István 1861. április 22-én született Pesten. Édesapja borosjenői Tisza Kálmán, aki 1875–1890 között Magyarország miniszterelnöke volt. Édesanyja Degen­feld-Schomburg Ilona. A debreceni református gimnáziumban érettségizett. Berlinben, Hei­delbergben és Budapesten jogi és közgazdasági tanulmányokat folytatott, politikatudományokból doktorált. Szabadidejében rengeteget olvasott. Egyetemi tanulmányai elvégzése után egyéves kötelező katonai szolgálatot teljesített egy honvéd huszár­ezrednél. 1882-ben hazaköltözött a geszti családi kastélyba.

Messze földön híresek voltak a geszti Tisza-kastély körtefából faragott bútorai és közel harmincötezer kötetes könyvtára. A Nagyszalonta melletti kis településen, Geszten orvosi ellátásról gondoskodott, gyógyszertárat és óvodát építtetett, létrehozatta a csendőr­őrsöt, valamint Magyarország első teniszpályáját.

1883-ban feleségül vette unokatestvérét, Tisza Ilonát, aki mindig odaadóan és mindenben segítségére volt férjének. Elkísérte őt mindenhová, örömének, fájdalmának egyaránt részese akart lenni. Házasságukból két gyerek született: István és Julianna.

Tisza István politikai pályája 1886-ban kezdődött, amikor országgyűlési képviselő lett a kormánypárt, a Szabadelvű Párt színeiben. 1897-ben a király ráruházta nagybátyja, Tisza Lajos grófi címét. Első miniszterelnöki ciklusa mintegy másfél évig, 1903 és 1905 között tartott. Miniszterelnöki tevékenységéhez fűződött többek között II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala. Működését beárnyékolta a Monarchia súlyos belpolitikai válsága. Az 1905-ös választási vereséget követően, 1906 és 1910 között csak a főrendi ház munkájában vett részt, a kormányzati politikától távol tartotta magát.

1910-ben megalapította a Nemzeti Munkáspártot, amely győzött is az az évi választásokon. Tisza a kormánypárt vezető személyisége volt, előbb 1912-től a képviselőház elnöke, majd 1913-tól miniszterelnök lett.

Második kormányfői periódusában a bizonytalannak ítélt nemzetközi helyzetben az államhatalom megszilárdítását tekintette fő feladatának. Mély vallásosságából és hazafiságából fakadóan nagy felelősségérzettel viseltetett hazája iránt. A dua­lizmus idején is már heves reakciókat kiváltó, elveihez következetesen ragaszkodó kormányfő az I. világháború magyar jelképévé vált. Tisztában volt vele, és ezt hangoztatta is, hogy Magyarország egy háborúban mindent csak veszíthet, de semmit sem nyerhet. Valójában Tisza csak elfogadta a háború lehetőségét, de nem kívánta azt. Erről tanúskodik egyik levele is, amelyben így fogalmazott: „Azért borzasztó a győztes háború is. Az én lelkemben nyomást, szenvedést, pusztulást jelent minden háború, ártatlan vér kiöntését, ártatlan asszonyok és gyermekek szenvedését. Elkeserít, hogy egy ilyen nagy háború intézésében van részem.”

Ferenc József 1916-ban bekövetkezett halála után az őt a trónon követő IV. Károly mérsékelt reformokkal kísérletező politikájával egyet nem értve 1917-ben benyújtotta a lemondását, majd még azon a nyáron a debreceni huszárezred parancsnokaként ő maga is a frontra ment.

Miután IV. Károly osztrák császárként 1918. október 16-án manifesztumot adott ki birodalma ciszlajtán felének átalakítására, újabb, ezúttal a dualista rendszer bukását jelentő belpolitikai válság robbant ki hazánkban is. Október 17-én hangzott el a képviselőházban – Károlyi Mihály gróffal folytatott vitája során – Tisza hírhedt kijelentése, miszerint: „Ezt a háborút elvesztettük!” E történelmi mondat tette világossá a magyar közvélemény és nem utolsósorban a katonák számára, hogy a világháború megnyerésére nem maradt reményünk. Bár az igazságot mondta ki, mégis sokan támadták kijelentése demoralizáló volta miatt. Október 22-én Tisza István a király engedélyével dokumentumokkal is igyekezett bizonyítani, hogy ő eleinte elle­nezte a háborút, és hogy neki köszönhetően nem lett hadi cél Szerbia bekebelezése.

1918. október 31-én, három sikertelen merénylet után Budapesten lelőtték az 57 éves gróf Tisza István egykori miniszterelnököt. Sajnos e negyedik merénylet halállal végződött.

Az elsőt még a „nagy háború” frontján hajtotta végre egy tiszttársa. A következőt Kovács Gyula ellenzéki képviselő 1912. június 7-én követte el a Parlamentben. A golyó célt tévesztett, helye évekig látható volt az épület mellvédjén. A következő merényletre a kommunisták a Galilei Kör végóráit élő, tüdőbajos tagját, Lékai Jánost bérelték fel. A fegyverrel bánni nem tudó Lékai merénylete nem sikerült, a rendíthetetlen gróf a közelben álló rendőröknek adta át a merénylőt.

A negyedik merénylet egy jól előkészített akció volt. 1918. október 31-én Tisza Hermina út 35/A alatti bérelt villájában délután 5 óra tájban több, katona­ruhába öltözött álarcos jelent meg. Közülük négy éppen a kastély folyosóján találkozott a szobából kilépő gróffal. Rövid szóváltás után felesége, Tisza Ilona és sógornője, Almássy Denise jelenlétében a támadók három lövést adtak le. Kettő eltalálta Tisza Istvánt, egy pedig Almássy Denise grófnő arcát súrolta. A támadók elmenekültek a haldokló Tisza Istvánt látva, aki rövid szenvedés után elhunyt. Állítólag ezek voltak utolsó szavai: „Ennek így kellett lennie!”

Károlyi Mihály koszorút küldött a temetésére „Legnagyobb politikai ellenfelem emlékére” – feliratú szalaggal, de a család eltávolította a sírról. Meg voltak róla győződve, ahogyan akkor nagyon sokan, hogy a volt kormányfő megölése mögött a „vörös gróf” állt. Károlyi haláláig határozottan tagadta ezt. A későbbi nyomozati és bírósági anyagok szerint azonban az új miniszterelnök környezetében többen tudták, vagy legalábbis sejtették, mi készül. Mindenesetre a későbbiekben kiderült, a felbérelt katonák vezetője, Pogány-Schwartz József későbbi népbiztos és egy társa adta le a halált okozó lövéseket. A felelősségre vonás elől Pogány Bécsbe, onnan Moszkvába menekült. 1920 szeptemberében a budapesti hadbíróság ítéletet hozott négy vádlott fölött, felbérelt gyilkosság és testi sértés elkövetése miatt. Halálra ítélték Dobó István tengerészt, Szanykovszki Miklós zászlós-egyetemistát, 15 évet kapott Hüttner Sándor honvéd főhadnagy, és három hónap börtönbüntetést Vilheim Jakab.

Halálának századik évfordulóján a történelmi, erkölcsi adósság törlesztéseként gróf Tisza István miniszterelnökre emlékeztek or­szágszerte. A Terror Házában tartott könyvbemutatón Balog Zoltán miniszteri biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke mondott beszédet. A Parlamentben 1918 – A nagy összeomlás címmel rendeztek emlékkonferenciát, melynek fő­védnöke Kövér László házelnök volt. A felsőházi ülésterem előterében nemzetiszí­nű, illetve gyászszalaggal díszített koszorú mögött Benczúr Gyula gróf Tisza Istvánról 1915-ben készített olajfestménye állt. A konferenciát követően Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet a Kossuth téren gróf Tisza István szobra előtt, majd Kövér László házelnökkel megkoszorúzta az emlékművet. A konferencia résztvevői láthatták elsőként a Tisza István tragédiájáról készült dokumentumfilmet, amelynek címét tőle magától kölcsönözték: „Ahogy éltem, úgy fogok meghalni.”