ne legyen „meteopata”!

2018.08.27. 19:22

Tizenöt Celsius-fok zuhanás: tudunk-e alkalmazkodni?

Tíz-tizenöt fokot esett vissza a hőmérséklet néhány óra leforgása alatt a hétvégén. Az orvos szerint a betegeket megviselte ez, a pszichológus és az idegenforgalmi szakember állítja, sokat tehetünk a kedvezőtlen hatások kivédéséért.

Kovács Erika

Tihanyban odafigyelnek a környezetre, minden virágba borul az év nagy részében

Fotó: Penovác Károly/Napló

-Nemcsak az ember szervezetére, hanem a lelkére is hatással lehet a nagy ingadozás, a hirtelen jött lehűlés, az erős szél és eső a forró, kánikulai napok, hetek után, jegyzi meg Kardos Klára klinikai szakpszichológus. Azt tanácsolta, legfontosabb, hogy az ember fogadja el a változást, az időjárás ellen nem sokat tehet, a mérgelődés, a rossz hangulat, mint egy spirál, lehúzhatja a hangulatát. –Természetesen más kérdés, és orvosi hatáskörbe tartozik, aki beteg, és emiatt lesz rossz a közérzete, állapota a fronttól, tette hozzá a szakember. Kardos Klára kifejtette, ne legyen „meteopata” az ember, ne hagyja, hogy az időjárás befolyásolja az életét. Ezért ha teheti, egész évben használja ki, élvezze a napfényt, még ha néhány percig is tart, mert az rendkívül jótékonyan érinti a hangulatot.

Bardóczi Miklós háziorvos a frontokkal kapcsolatos problémák megelőzésére javasolta, mozogjunk naponta, tartózkodjunk minél többet a szabadban, napozzunk!
Fotó: Kovács Margit

 

Még kellemetlen és hűvösebb időben is legyen napirenden a feszültségoldó, úgynevezett kardiomozgás, például a futás, kocogás, biciklizés, úszás. Az is jótékony lehet az ember lelkének, ha számunkra szép, kedves emlékre, helyszínre, például a nyaralásra gondolunk, a lényeg, hogy ne engedjük azt, hogy negatív gondolatok eluralkodjanak rajtunk. Már néhány perc magunkra figyelés, meditáció is csodát tehet! A szakpszichológus aláhúzta, sokan nem is gondolják, mennyire pozitív hatással lehet, ha jót teszünk másokkal, illetve a környezetünkkel, mert ez kellemes, jó érzéssel tölti el az embert, és erre egész évben, rossz időben is adódik lehetőség. Ez jelenthet segítséget rokonaiknak, a szomszédnak, árva kutyák sétáltatását egy menhelyen, vagy a hulladék összegyűjtését környezetünkben. A lényeg, vegyük észre, lássuk meg, amikor jót teszünk, mert ezt a környezetünk is észreveszi, és ezzel örömet, jókedvet szerzünk másoknak is.

-Elsősorban a szív-, és érrendszeri betegeket érintette kedvezőtlenül a hétvégi hőmérséklet visszaesés, utalt tapasztalatára Bardóczi Miklós, Alsóörs, Felsőörs és Lovas háziorvosa. Hozzáfűzte, rajtuk kívül az egészséges emberek, köztük a fiatalabbak is panaszkodtak fejfájásra, migrénre, izületi problémákra. Az erős front hatására az izmok hajlamosabbak a görcsre, gyakoribb a lumbágó, emelkedik a vérnyomás. Egyetlen ellenszere van a frontoknak a betegeknél, ha a szokottnál is többet pihennek, mellőzik a fizikai megterheltséget. A háziorvos az egészséges embereknél a frontokkal kapcsolatos problémák megelőzésére azt javasolta, erősítsék a szervezetüket, mozogjanak naponta, tartózkodjanak minél többet a szabadban, napozzanak, ha tehetik, mert ez a D vitamin miatt lényeges, de naponta két óránál többet ne tartózkodjanak napon. A magas UV sugárzás miatt nyár végén, ősszel is kerüljék a 11-15 óra közötti napfürdőzést. Az is nagyon lényeges, hogy tápanyagban gazdag legyen az étrend, együnk minél több idénygyümölcsöt, kerüljük a zsíros, cukros ételeket, a sok szénhidrátot.

Sétálni, gyönyörködni a balatoni panorámában a szabad levegőn egész évben lehet, amitől az embernek jó kedve lesz, és ez fontos az egészség megőrzésében
Fotó: Penovác Károly

 

Rózsa Éva, a tihanyi Németh László Művelődési Ház igazgatója arra esküszik, hogy az ember egészségében alapvető a jókedv, az aktivitás hűvösebb napokon, rossz időben is. Ilyenkor is lehet például balatoni programokra menni, gyönyörködni a panorámában, ami jó hangulatra deríti az embert. Mindezt ők egész évben szervezik, kínálják a látogatóknak, hogy minél kevesebben vegyék észre a rossz időt.

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában