a beszélgetés segít

2019.08.21. 18:21

Traumaként élheti meg az óvodai elszakadást a szülő és a gyermek is

Az óvodára és az iskolára lelkileg fel kell készíteni a kicsiket, de ha testi tünetek is megjelennek, érdemes szakemberhez fordulni.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Tamara Iva

Az óvodai elszakadás trauma lehet a gyereknek és a szülőnek is, ezért fontos a gyerekek érzelmi felkészítése az óvodára és az iskolakezdésre – közölte Csák Annamária gyermekpszichológus szerdán az M1 aktuális csatornán.

A szakember azt ajánlotta, hogy a szülők kísérjék be gyereküket az óvodába, várják meg, amíg bemennek, és meséljenek nekik saját élményeikről.

Azoknál a gyerekeknél, akiket jobban megvisel az elszakadás, testi tünetek – hányinger, hasfájás – is jelentkezhetnek. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni, aki a feszültség oldásában tud segíteni – tette hozzá.

A gyermekpszichológus szerint az iskolába sem könnyű beszokni, ezért a pedagógusoknak érdemes rövidebb órákat és több játékot tartaniuk az első hetekben.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!