a barátság világnapja

2019.07.30. 15:58

Túl sok mély barátságot nem lehet fenntartani

A barátok minősége a fontos, nem pedig az, hogy szám szerint hányan vannak.

Nagy Emese

Forrás: Shutterstock

Fotó: Zaitsava Olga

A legtöbb ember számára fontos a barátság, így többek között július 30-án, a barátság világnapján lehetőségünk is adódik kinyilvánítani érzelmeinket egymás iránt, hiszen nem csak szerelem, szeretet is létezik a világon. Ezen a napon többen vesznek egymásnak ajándékokat, apróságokat, de vannak, akik egy őszinte öleléssel bizonyítják önzetlen szeretetüket a másiknak – írja a Haon.

Sárándi Andrea pszichológus úgy véli,

a barátság nagyon fontos, viszont halmozni sem szabad a szorosabb kapcsolatokat, hiszen nem tud mindenkivel úgy elmélyülni, ahogyan azt szeretnénk.

„A barátságok önkéntes alapon jönnek létre, és nem jellemző bennük az alá- és fölérendeltség.

Nem csak az örök barátságok az igazi barátságok.

Van olyan kapcsolat, amely megszűnik egy idő után, mert elkanyarodik az utunk, de attól még lenyomatot hagy bennünk, és éppolyan értékes része lesz a személyiségünknek, mint az életünk végéig tartó kötelékeink” – mutatott rá a szakember.

Minden barátság másfajta, de közös bennük az elköteleződés a barátunk felé és az intimitás. Ez utóbbi a nőknél inkább önfeltárást, míg férfiaknál bajtársiasságot takar, mondta a lapnak Sárándi Andrea. „A „hivatalos” meghatározás szerint a barátságnak három tartalmi eleme van: a beszélgetés, a segítségnyújtás és a közösen eltöltött szabadidő.

Barátaink társas támogatottságot nyújtanak nekünk, aminek kimutatható pszichológiai előnyei vannak: csökken a depresszió, javul a stresszel való megküzdés

- fogalmazott.

Szerelmi csalódás

”Szoros lehet a barátság, de más, mint a szerelmi és a családi kapcsolatok. Régebben a nők kevésbé barátkoztak, kapcsolataik a családon belül alakultak inkább. Ez ma már nem így van, és akad, aki azt mondja, hogy felnőttkori barátaink a választott családunk. Kutatásokból kiderült az az érdekes tény, hogy nagyon sok hasonlóság van a barátok között, majdnem annyi, mint a testvérek között – és ez genetikai szinten is megmutatkozik. Egy igaz barát sokszor segít elviselni a szerelmi csalódásokat, támogat a családi és egyéb nehézségekben, ilyen értelemben tényleg túlnőhet azokon„ – hangsúlyozta.

Ha már megint „átvert”

A szakember úgy véli, nagyon fájdalmas lehet bármely életkorban, ha barátban csalódunk. Lehet ez amiatt, hogy egy nehéz helyzetben nem állt mellénk az illető, vagy nem segített, amikor szükségünk lett volna rá, de az örömteli, sikeres helyzetek rossz kezelése is a barátság próbáját jelentheti. ”Ha a csalódások után bezárkózunk, bizalmatlanok leszünk, kiterjesztjük a rossz tapasztalatot az új kapcsolatainkra is, akkor az egész életünket megmérgezhetjük. Ha rendszeresen megéljük ezt a csalódást, ha időről időre újra úgy érezzük, hogy már megint „átvert” minket valaki, akit a barátunknak gondoltunk, akkor érdemes nekünk magunknak is szakemberhez fordulni„ – fűzte hozzá.

Közös munkahely

A baráti kötelékekre nem mindig ugyanúgy gondolunk, hiszen az idő előrehaladtával sokkal érettebbek leszünk, ami lehetővé teszi számunkra, hogy tisztábban lássunk egyes dolgokat. ”Kisgyerekként úgy tűnik, könnyebb barátságot kötni, hiszen az óvodában elég megkérdezni, leszel-e a barátom és erre egy igenlő választ kapni. Később ez árnyalódik, de az osztálytársi viszony, a közös munkahely, közös lakóhely, bizonyos közösen megélt események segítenek elmélyíteni a baráti kapcsolatokat. Ha valaki megkeményedik, a rossz tapasztalatai miatt nem mer nyitni az új kapcsolatok felé, neki nem könnyű terep a barátkozás. Túl sok mély barátságot nem lehet fenntartani, hiszen ezeket ápolni is kell, és az intimitásnak egy olyan szintjét tapasztaljuk meg a mély barátságokban, amely elköteleződést, időráfordítást is igényel„ – mondta végezetül.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!