testtömegindex

2017.11.21. 07:00

A túlsúlyos nőknél nagyobb mellrákos daganatot diagnosztizálhatnak

Az eredményeket, amelyeket az Észak-amerikai Radiológiai Társaság éves konferenciáján mutatták be, a BBC hírportálja ismertette.

A svéd Karolinska Intézet 2012 nő adatait vizsgálta meg, akiknél 2001 és 2008 között állapítottak meg mellrákot. A nők másfél-kétévente vesznek részt mammográfiás szűrésen Svédországban. A tanulmány készítői azt vizsgálták, milyen méretű volt a tumor a diagnózis felállításakor, valamint megnézték a páciensek testtömegindexét (BMI, a testtömeget és a testmagasságot összevető mérőszám).

Azt találták, hogy a túlsúlyos nőknek nagyobb valószínűséggel volt kiterjedtebb a melldaganata, amikor mammográfiával vagy a két szűrés között diagnosztizálták.

„Lehet, hogy azért, mert a túlsúlyos nőknek nagyobb a melle, így nehezebb megtalálni a tumort, de az is lehet, hogy azért, mert a daganatuk gyorsabban nőtt”

- mondta Fredrik Strand, a tanulmány vezető szerzője a BBC-nek. Nagyobb daganat diagnózisakor általában rosszabbak a kilátások.

Az eredmények Strand szerint arra utalnak, hogy az orvosnak figyelembe kell vennie a páciens testtömegindexét is, amikor a szűrések gyakoriságát mérlegeli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!