már másodjára

2019.03.03. 18:21

Tüű Péter lett a legjobb magyar sommelier

Az idei verseny elődöntőjének az egri vár adott otthont.

Immár másodszor nyerte el Tüű Péter (Arany Kaviár) a Magyarország sommelier bajnoka címet a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) által rendezett Magyar Sommelier Bajnokság vasárnapi budapesti döntőjében; a második helyen Angermann László (Onyx), harmadikként pedig Evans Viktória (Caviar&Bull) végzett.

Az idei verseny elődöntőjének az egri vár adott otthont szombaton. Az első forduló résztvevői írásbeli és gyakorlati feladatokat oldottak meg, közülük három szakember jutott tovább a Gundel étteremben megrendezett döntőbe – közölte a vasárnap a Masosz.

A döntőben induló sommelier-k többek között arról adhattak számot, hogy miként állják meg a helyüket olyan éttermi helyzetekben, amikor a pezsgőt kell felszolgálni és ételekhez italokat ajánlani, valamint különböző borokat és párlatokat is fel kellett ismerniük.

A neves szaktekintélyekből összeállt zsűrit Fabók Mihály örökös magyar sommelier bajnok vezette; a verseny fővédnöke Nagy István agrárminiszter, a főtámogató a Törley Pezsgőmanufaktúra volt.

Tüű Péter 2017-ben már megnyerte a Magyar Sommelier Bajnokságot, további két alkalommal pedig dobogós helyen végzett.

A döntőt megelőzően a Magyar Sommelier Szövetség Par Excellence-díjának 2018. évi nyertesei vették át a plaketteket és a főtámogatói ajándékokat Slezsák Zoltán elnöktől. A 2014-ben alapított elismerésben ezúttal a tokaji Holdvölgy Pincészet (termelő kategória), a Radovin (kereskedő), a csopaki Márga Bisztró (vendéglátó), Dékány Tibor (szakíró) és Sárkány Péter (oktató) részesültek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!