Járvány

2020.04.03. 16:29

WHO: az európai halálos áldozatok 95 százaléka hatvan év feletti

Az új koronavírus áldozatainak több mint 95 százaléka 60 év feletti, de a fiatalok sem lélegezhetnek fel – mondta csütörtökön Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója.

Az új koronavírussal fertőzött betegek kezelését végző intenzív osztály a Lausanne-i Egyetemi Kórházban 2020. április 3-án.

Forrás: MTI/EPA/Keystone

Fotó: Laurent Gillieron

Hans Kluge szerint az emberek milliárdjait karanténba kényszerítő és a világgazdaságot megrengető vírus okozta súlyos megbetegedésnek nem az életkor az egyetlen kockázata.

Az a felfogás, hogy a COVID-19 nevű betegség csak az idősebb embereket érinti, téves

– mondta Koppenhágában tartott internetes sajtótájékoztatóján az igazgató. A fiatalok nem legyőzhetetlenek.

Hans Kluge kijelentései egybehangzanak a szakosított ENSZ-szervezet főigazgatójának, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusznak a megállapításaival.

A WHO adatai szerint az 50 év alatti igazolt fertőzöttek 10-15 százalékának vannak mérsékelt, illetve súlyos tünetei.

A betegség súlyos eseteivel találkoztunk tizen- és huszonéveseknél, sokan közülük intenzív ellátásra szorulnak, és egyeseket sajnos elveszítünk

– mondta Hans Kluge.

Az igazgató közölte: friss statisztikák szerint 30 098 halálesetet jelentettek Európából, többségüket Olaszországból, Franciaországból és Spanyolországból.

Tudjuk, hogy ezeknek a haláleseteknek a több mint 95 százaléka 60 évnél idősebb paciens esetében következett be, a halálos áldozatok több mint a fele 80 év feletti volt.

Kluge szerint a halálos áldozatok több mint 80 százaléka szenvedett olyan krónikus betegségekben, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség.

Kedvező viszont, hogy vannak jelentések olyan 100 év feletti páciensekről, akik a COVID-19 betegséggel kórházba kerültek, és azóta teljesen meggyógyultak

– mondta.

Borítókép: az új koronavírussal fertőzött betegek kezelését végző intenzív osztály a Lausanne-i Egyetemi Kórházban 2020. április 3-án

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!