Felsőörs

2017.04.10. 15:50

A húsvétra készültek Felsőörsön

Felsőörs - Ünnepi díszbe öltözött a település civil háza, csodálatos tojásfákat tekinthettek meg az érdeklődők. A Civil Baráti Kör hatodik alkalommal rendezte meg tavaszváró eseményét.

Szendi Péter

Legelőször Varga Lászlóné, a civil szervezet vezetője köszöntötte a vendégeket. Lapunknak elmondta, hogy hat évvel ezelőtt hagyományteremtő céllal indították el a rendezvényt. Idén a helyi Kézműves Szalon és a Malomvölgy Általános Iskola művészeti szakkörének tárlatát tekinthették meg.

A köszöntő után a Búzavirág Népdalkör tavaszi dalcsokorral lépett fel, majd Pásztorné Simon Annamária gyönyörű fuvolajátékát hallgathattuk meg. Ezután Mosonyi Emese szakkörvezető megnyitotta a tárlatot. - A korán elkezdett művészeti nevelés nagyon pozitívan hat a gyerekek teljesítményére.

A művészeti órákon fejlődik a gyerekek szépérzéke, a térlátásuk, megtanulnak a felmerülő problémákra választ keresni, tervezni, alkotni. Az iskolában 2005 óta működik a képzőművészeti szakkör, ahol a gyerekek festenek, agyagoznak, megismerik a klasszikus művészeti ágakat is.

Idén a helyi Kézműves Szalon és a Malomvölgy Általános Iskola művészeti szakkörének tárlatát tekinthették meg az érdeklődők Fotó: Szendi Péter

A Kézműves Szalon már régóta létezik a településen, Mosonyi Emese másfél évvel ezelőtt vette át a csoport irányítását.

A gyerekek nagy örömére volt tombolajegy-árusítás is, melynek bevételét a Kézműves Szalonnak ajánlották fel. A főnyeremény egy élő nyuszi volt, melyet egy helyi lakos, Borbély Gyula ajánlott fel.

A Civil Baráti Kör legközelebbi rendezvénye a pünkösdi vásári forgatag lesz, sok-sok meglepetéssel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!