Foci

2007.11.28. 03:27

Kiesőtől messze

Ajka - Évtizedekkel ezelőtt az ajkai labdarúgó- csapatnak helye volt az NB II-ben. A dicsőséges korszakot követően a közelmúltban is többször feljutottak a második ligába a város futball- együttesei, de ott megkapaszkodni nem tudtak. Az idén az FC Ajka olyan helyen telel , amely biztonságos tavaszt sejtet.

Novothny Ottó

- A rajtnál arról beszéltünk, hogy 30-35 pont kell a biztos bennmaradáshoz - kezdte Szabó Imre, az ajkaiak mestere. - Ebből 18-at megszereztünk, ami megfelelő, miközben cseppet sem mellékesen, egyetlen pillanatra sem volt kieső helyen a tár- saság.

- Jól kezdtek, aztán a rangadókat elveszítették.

- Ez pontosan így történt. Az említett remek sorozatot a Haladás, majd a Pápa elleni ütközetek követték. Az ott elszenvedett vereségek azonban többet kivettek a csapatból, mint amire számítottunk, függetlenül attól, hogy a játék képét tekintve mindenkép- pen megfelelően helytálltunk.

- Ezután követ- kezett a végezetes egyéni hibák idő- szaka.

- Nagy árat fizettünk az említett jó meccsekért: később ugyanis nem csapatvédekezési hibák miatt kaptunk gólokat és veszítettünk, hanem valóban néhány játékosunk vétett jelentős egyéni hibát adott mecs-cseken.

- Statisztikailag is meghökkentően különbözött a csapat teljesítménye idegenben és otthon.

- Előbbi ötvennégy százalékos, utóbbi huszonnégy. Ez katasztrófa. A feladatunk egyértelmű: a téli felkészülés alatt olyan védekezést, illetve játékmódot begyakorolni, amely eredményesebb szereplést tesz lehetővé.

- Név szerint vagy csa- patrészenként szeretne értékelni?

- Természetesen megteszem ezt az öltözőben majd. Általánosságban annyit elmondhatok, hogy különösebb fegyelmi probléma nem volt, a munkát a fiúk elvégezték. A problémákat egyénileg és közösségben is kiértékeljük. Az biztos, hogy Cseke a nyári felkészülést kihagyta, ősszel végig sérülten játszott. Ha tavasszal egészséges lesz, akkor sokkal nagyobb variációs lehetőségem lesz majd a taktika, valamint a játékrendszer kidolgozásában.

- Változik a keret?

- Minőségi cseréken érdemes lenne gondolkodni, de ilyenekre, úgy tudom, nincs lehetőség.

- Többször is felmerült, hogy kevés ajkai labdarúgó lép pályára.

- Augusztusban négy saját nevelésű ifijátékost kértem fel, hogy a felnőtt- csapattal gyakoroljanak. Azóta ők velünk edzenek, és nyilván ez tavasszal sem lesz másként. Más kérdés, hogy a lehetőséggel ki milyen szinten fog majd élni. Azt ugyan-is nem szabad elfelejteni, hogy a meghatározó cél az eredményesség.

- Téli menetrend?

- A hónap végéig edzünk, majd elnökségi ülés lesz edzői beszámolóval, december 5-én pedig szurkolói ankét. Január 8-án kezdjük a felkészülést.A remélt 30-35 pontból18-at már megszereztekaz ajkai labdarúgók

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!