Foci

2007.11.10. 03:29

Megyeiek ismét egymás ellen

Megyei körkép (hg) - A múlt heti Márkó-Veszprém találkozó után újabb megyei rangadó következik a labdarúgó NB III-ban, vasárnap a VFC a Tapolcát fogadja.

Horváth Gábor

Az előző fordulóban a listavezető Zalaegerszeg ellen ikszelt hazai pályán a Tapolca, amely négy ponttal szerzett kevesebbet eddig, mint a Veszprém, és a tabella 12. helyén áll. Lázár Szilveszter edző a vasárnapi találkozó- val kapcsolatban elmondta, együttese természetesen nem feltartott kézzel megy Veszprémbe, persze lebecsülni sincs semmi oka a hazaiakat. - A VFC nagyon jó csapat, nyáron játszottunk velük edzőmérkőzéseket és elég simán megvertek bennünket, s azóta még erősödtek is. A tréner hozzátette: a középpálya összeállítása még mindig gondot okoz, pedig a csapatrész működése meghatározó lehet ezen a mérkőzésen is.

A vendégektől ketten hiányoznak vasárnap, Hegyesi Balázs eltiltás, Bárány Péter pedig sérülés miatt nem léphet pályára Veszprémben.

FC Sopron-Márkó- Az első gólig partiban voltunk, de sajnos egy potya megpecsételte a sorsunkat - utalt vissza hazai pályán elvesztett megyei rangadóra Gergely Gyula. A márkóiak edzője megjegyezte, kicsit furcsának találják azt, hogyan kaphatott játékengedélyt a VFC-ben csereként pályára lépő Marosvölgyi Tamás, aki ebben az idényben már szerepelt a csoport egy másik csapatában, ugyanakkor elismerte: a Veszprém a jobb csapat és megérdemelten nyert.

A Márkó vasárnap a 11. helyen álló FC Sopronhoz utazik. Gergely Gyula a követ- kező ellenféllel kapcsolatban megjegyezte, ez a ligacsapat nem ugyanaz, mint a zalaegerszegi vagy a győri, a soproniak a középmezőnyhöz tartoznak, ezért csapata mindenképpen bravúrra készül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!