Foci

2008.04.01. 02:29

<u>Önsorsrontó foci</u>

<b>Pápa, Ajka</b> - Nem igazán akar beköszönni a tavasz az NB II-es labdarúgókluboknál. Változatlanul meglehetősen bizonytalan teljesítményt nyújtanak a csapatok.

Novothny Ottó

A Lombard Pápa például az utolsó percekben szerzett góllal mentett egyetlen pontot az Integral DAC otthonában. Annak ellenére történt ez így, hogy a hazaiak elsősorban a Magyar Kupa-negyeddöntőre koncentrálnak, ezért aztán nyolcan hiányoztak az alaptársaságból. 


Urbán Flórián, a pápaiak mester ismét csak egy pontnak "örülhetett"

Tehát a győri tartalék ellen sikerült kiharcolni a döntetlent. Ugyanakkor a szombathelyiek ikszét követően maradt a hat pont hátrány, és a hírek szerint jó néhányan a helyükön is maradhattak a Lombardnál. 

A pápaiak közül kevesen nyújtottak eddig elfogadható teljesítményt, ám Germán Tamás mindenképpen közéjük tartozik. - Arra számítottam, hogy kapok játéklehetőséget, de úgy tűnik, szerencsém volt - kezdte a szimpatikus 21 esztendős fiatalember, aki Békéscsabán kezdett focizni, majd gyulai kiruccanás után tavaly nyáron érkezett Pápára. 

- Valószínű, hogy megvan az a képességem, hogy jól tudok beszállni a mérkőzésbe - utalt arra a tavaszi négy gólból kettőt rúgó támadó, hogy csereként lépett pályára.

- Mi a gond?
- Nap mint nap erről beszélgetünk az öltözőben, de nem tudtunk még rájönni. Ősszel jöttek az eredmények, aztán télen tíz új játékos érkezett, plusz az edzőcsere, és ezt a csapat nem bírta el.

- Az öltözőben mi a hír: lesz feljutás? 
- A következő három fordulóban kiderül. Ha az Ajka, Barcs, Haladás ellen nyerünk, akkor szerintem még bármi lehet. Elvégre a Fradinak is hat pont a hátránya, és eszükbe sem jut, hogy nem ők léphetnek feljebb - fejezte be a fiatalember, majd hozzátette, hogy jólesik számára, hogy az edzéseken is milyen sokan nézik őket Pápán. 

Az FC Ajka ismét roppant furcsa körülmények között veszített, ám ennél is szokatlanabb hírek láttak napvilágot a sportnapilapban. - Azt gondolom, hogy a tavasz legjobb játékát produkáltuk a Felcsút ellen az első félidőben - bosszankodott Szabó Imre, az ajkaiak mestere. 

- Százszázalékos helyzeteket hagytunk ki, majd fordulás után a foci íratlan törvénye alapján jött a hiba: először a kiállítás és utána a büntető.

- Azonban sikerült viszonylag hamar kiegyenlíteni. 
- Azonban az újabb védelmi hiba megpecsételte a sorsunkat. Pedig addig is mi kezdeményeztünk. A foci újabb fintora, hogy a télen tőlünk távozott Varga lőtte a felcsútiak két gólját.

- A legjobb kiesővel szemben hat pontra csökkent az előny. 
- Eddig öt meccsen két pontot szereztünk, ez egyértelműen kevés. Nem örülünk ennek, ráadásul saját magunkat hozzuk rendre kellemetlen, pontvesztő helyzetbe. Például: három hazai meccsen három büntetőt kaptunk. Nincs pánik, hiszen jól teljesítünk, de úgy tűnik, többet kell tennünk, hogy a szerencse mellénk álljon. 

Finoman fogalmazva sem könnyíti a csapat munkáját az a sportnapilapban megjelent hír, mely szerint Bozai Gyula kerülne szakmai igazgatónak a klubhoz. Utassy István elnök cáfolt. Aki ugyanis ismeri az ajkai viszonyokat, az pontosan tudja, hogy kinek állhat érdekében ez a szerencsétlen próbálkozás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában