2008.11.22. 03:27
Újra Ligakupa-mérkőzés vár a Lombard Pápa focistáira
<b>Pápa</b> - A szenzációs hazai mérkőzés után ezúttal idegenben lép pályára a Ligakupában a Lombard Pápa.
Budafokon műfüves pályán lesz a pápaiak ellenfele az MTK. A találkozó vasárnap 13 órakor kezdődik.
Kovács László alakulata szerdán egészen pazar mérkőzést játszott a Győri ETO-val. A közönség kitűnően érezte magát a másfél óra alatt, hiszen összesen tizenegy gólt láthatott.
Ebből sajnos a hazaiak rúgtak ötöt, a vendégek hatot, ám az mindenképpen dicséretes, hogy 4:2-es Lombard-vezetésnél Egervári Sándor becserélt néhány meghatározó játékost a győriekhez. Az eredmény nem is maradt el, hiszen Kovács Z. öt remek találata mellé Bajzát íratkozott még fel a listára.
Kovács László elmondta, hogy a Ligakupa-mérkőzéseken játékosait különböző posztokon próbálja ki, illetve olyanok kapnak lehetőséget a hosszabb szereplésre, akik korábban ezt sérülések, betegségek miatt nem tehették meg.
További érdekesség, hogy a Pápa eddigi egyetlen Ligakupa-pontját éppen az MTK ellen szerezte, a Perutz stadionban a tavalyi bajnok ellen 2:2-es eredmény alakult ki.