Foci

2009.11.04. 13:04

Futsal - A sportág Füreden mutatkozott be a megyének

Balatonfüred - 2009 szeptember 28-án egy új sportág debülált hivatalosan Veszprém megyében. Az NB II nyugati csoportjában induló balatonfüredi futsalcsapat nemcsak jó eredményeket szeretne elérni, fő célja, hogy nálunk is meghonosítsa a világszerte egyre népszerűbb labdajátékot.

Horváth Gábor

A teremlabdarúgás speciális változata már régóta elindult világhódító útjára, a futsal hazánkban is egyre kedveltebb (többek között a televízió is rendszeresen közvetíti) és az érdeklődők idén szeptembertől már Veszprém megyében, pontosabban Balatonfüreden is láthatnak hivatalos bajnokikat.

- Három évvel ezelőtt Győrben alakult egy másodosztályú futsalcsapat, amely remekül szerepelt, de az idő múlásával úgy alakult, hogy nem jutott neki hely a városban - mesélte az előzményeket Szipőcs Attila a füredi együttes vezetője.

Az új székhelyet kereső alakulat végül a megyei sporthivatal közvetítésével került a Balaton-partra.

- Kénoszt Ferenc játékos-edzőnk korábban Csík Ferenc sportigazgató csapattársa volt és a kapcsolatból jött az ötlet, hogy áttesszük a székhelyünket Balatonfüredre. Nagyon lelkesen fogadtak minket a helyiek és máris úgy érezzük, hogy itthon vagyunk. Rengeteg feladatunk van, idővel szeretnénk beindítani a középiskolás, valamint az egyetemi futsal bajnokságot és nem kész játékosokra, hanem az utánpótlásra építkezni. A célunk az, hogy meghonosítsuk a sportágat Veszprém megyében. Már elkezdtünk egy U-21-es együttes szervezését, amelynek Várpalota lesz a székhelye. Szeretnénk megmutatni, hogy ez egy igen szórakoztató sportág - jelentette ki a csapatvezető, aki megjegyezte: már most sok futballista csatlakozott a környékbeli településekről, ahonnan próbálják összeszedni a helyi ügyes srácokat.

Az alakulat két legnagyobb neve a már említett játékos-edző, a 91-szeres válogatott Kénoszt Ferenc és a góllövőlistát utcahosszal vezető Krizbai György, de a keretnek már többek között füredi, berhidai és várpalotai tagjai is vannak. Az együttes mérkőzésein egyre több szurkoló, érdeklődő van és ez nemcsak a remek rajtnak köszönhető. A Balaton-partiak vezetik csoportjukat, s jövőre már az NB I-ben szeretnének szerepelni.

Az új sportág megyei debütálásában nagy szerepe volt Mező Bélának, a füredi kispályás labdarúgó-szövetség elnökének, hiszen a gárda a BKLSZ nevezésével indulhatott el a bajnokságban. A korábbi kiváló játékvezető futsal-bíróként is tevékenykedett, az 1996-os spanyolországi Európa-bajnokságon például ő vezette a bronzmérkőzést.

- Régi vágyam, hogy nálunk is megszerettessem a sportágat. Jól indultunk, egyre többen érdeklődnek irántunk, látok fantáziát ebben a csapatban és bízom benne, hogy a folytatás is hasonló lesz - mondta.

Mi is az a futsal?

A négy mezőnyjátékossal és egy kapussal játszott futsal őse több, mint hetven esztendővel ezelőtt Dél-Amerikából indult el hódító útjára. A Magyarországon a '80-as években bemutatkozó sportág népszerűsége az utóbbi időszakban nálunk is felgyorsult. Ami nem csoda, hiszen a mérkőzések rendkívül látványosak, góldúsak és a legtöbb esetben igen fordulatosak is. A játék egyébként nagyon összetett, az alapelemek elsajátítása időt vesz igénybe, viszont egyáltalán nem összeegyezhetetlen a nagypályás labdarúgással. Hazánk, budapesti és debreceni helyszínekkel jövő januárban Európa-bajnokságnak ad otthont.

A futsal szabályai

A futsalt két csapat játssza, mindkét csapatban 4 mezőnyjátékos és egy kapus van. A cserék száma legfeljebb 7. A játék során akárhányszor lehet cserélni, de csak a kijelölt vonalszakaszon keresztül. A játéktér méretei nagyon hasonlítanak a kézilabda játéktér méreteihez, a játéktér szélét vonal és nem palánk határolja. A labda kisebb méretű, mint a labdarúgásnál használt, és az egyéb fizikai tulajdonságai is mások. Sokkal kevésbé pattan, de a felülete ugyanolyan, mint a nagypályás fociban. A játékidő kétszer 20 perc, de fontos különbség, hogy itt tiszta játékidő van. (Azaz ha játékon kívül van a labda, akkor áll az óra.)

A futsal 4+1 szabályai lényegesen eltérnek a sok helyen játszott kispályás labdarúgás szabályaitól. Néhány fontos különbség a teljesség igénye nélkül:

- 4 mezőnyjátékos és egy kapus lehet a játéktéren egy csapatban. A cserejátékosok max. száma: 7 fő.
- A labdától előírt távolság 5 méter az ellenfél játékosai számára. (Szabadrúgások, büntetőrúgások, - nagybüntető ill. kisbüntető, - sarokrúgás, oldalberúgás, stb. esetén.) Ez alól csak a kezdőrúgás kivétel, ahol csak 3 méter.
- A labdát 4 mp-en belül játékba kell hoznia az arra jogosult csapatnak (oldalberúgás, sarokrúgás, szabadrúgás, büntetőrúgás, kidobás stb.), ellenkező esetben az ellenfél csapat következik: oldalberúgás esetén oldalberúgás-sal, egyéb rúgásnál közvetett szabadrúgással.
- Nincs bedobás, csak oldalberúgás. A labdát szigorúan a vonalra kell helyezni (mozdulatlanul), és ha ez megtörtént, akkor szintén 4 másodperc áll rendelkezésre az oldalberúgás elvégzésére. Ügyelni kell arra, hogy rúgáskor a lábaknak a vonalon, vagy azon kívül kell lennie. (Ha lejár az idő, vagy a labda mozog, amikor elrúgják ill. a lábak szabálytalan helyen vannak a rúgáskor, akkor az ellenfél hozhatja játékba a labdát.)
- A kapus kidobással hozhatja játékba a labdát. Hazaadás csak meghatározott esetekben lehetséges. Kidobás után a kapus addig nem érintheti a labdát, amíg a labda át nem halad a felezővonalon, vagy játékon kívülre nem kerül, illetve az ellenfél bármely játékosa nem érinti. (Ha mégis, akkor közvetett szabadrúgást ítélnek a csapata ellen.)
- A kapus a saját térfelén mindössze 4 másodpercig birtokolhatja a labdát. Ha addig le nem passzolja, úgy az ellenfél közvetett szabadrúgást végezhet el onnan, ahol birtokolta a labdát a 4 mp leteltekor. (Ha a büntetőterületen belül birtokolta a labdát, úgy a szabadrúgást a 6-os vonal azon pontjáról kell elvégezni, amely a legközelebb van ahhoz a ponthoz, ahol a kapus a labdát éppen birtokolta.)
A 4 mp-es kapusszabály az ellenfél térfelére nem vonatkozik, a kapus lecserélhető mezőnyjátékosra, azonban ennek a játékosnak megkülönböztető mezt kell viselnie, a mezen lévő mezszámnak egyeznie kell a játékos eredeti mezszámával. (pl.: Lyukas hátoldalú megkülönböztető mez.)
- Tilos a játékos irányába történő becsúszó szerelés!!! (Ez alól csak a kapus kivétel a büntetőterületen belül.) Becsúszva engedélyezett a labda mentése.
- A közvetlen szabadrúgást maga után vonó szabálytalanságok számát nyilvántartják (halmozott szabálytalanságok), és félidőnként az ötödik szabálytalanság után, (tehát a 6. faulttól kezdve ) minden szabálytalanságért ún. kisbüntető jár, amit 10 méterről végeznek el, csak a kapus van a lövő játékossal szemben. (Ha a szabálytalanság a büntető területen kívül, de 10 méternél közelebb történt, akkor a rúgó játékos dönthet, hogy a 10 m-re lévő büntetőpontról vagy a szabálytalanság helyéről akarja-e elvégezni a szabadrúgást.)

(forrás: wikipédia)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!