Foci

2011.05.15. 10:51

Vesztes éjszaka: a 2. bekapott gól után teljesen szétesett a pápai csapat

Pápa – Csalódást jelentő vendégsiker született Pápán az élvonal utolsó előtti fordulójában. Ám hiába nyerte meg Lombard elleni mérkőzését az MTK, a kiesés ellen folytatott harcot elbukták a kék-fehérek.

Sikos Gábor



Lombard Pápa–MTK 0:2 (0:1)
Perutz stadion, 1100 néző. Vezette: Kassai (Erős, Ring).

Lombard: Szűcs – Tóth G., Dlusztus, Supics, Németh M. – Rebryk, Gyömbér, Bárányos – Quintero, Szabó Zs. – Marics. Edző: Véber György

MTK: Hegedűs – Hajdú S., Szekeres, Kálnoki, Vukadinovics – Gál, Pátkai, Kanta, Pál – Tischler, Frank. Edző: Garami József. Csere: Németh M. helyett Rajnay a 11., Gyömbér helyett Takács P. a 19., Quintero helyett Bali a 66., illetve Frank helyett Ladányi az 55., Tischler helyett Eppel a 75. percben.
Gól: Tischler a 30. és Pátkai a 76. percben.
Sárga: Rebryk az 53., Marics a 80., illetve Vukadinovics a 45. percben.

Bár több nagy kérdés már eldőlt a Monicomp-liga idei kiírásában, a Perutzban pályára lépő csapatok számára még komoly jelentősége volt minden pontnak. A hazaiak szerettek volna felzárkózni a 13. helyről a középmezőnyhöz, míg az MTK fiataljai a kiesés elkerülése miatt voltak kénytelenek a győzelembe menekülni. A tét nem hatott ösztönzőleg a csapatokra, egyik fél sem próbált eszeveszett iramot diktálni a mérkőzés elején, sok volt a pontatlanság. Az első lehetőség a hazaiak előtt adódott, Bárányos ívelt középre egy jobb oldali szabadrúgást, de a középen érkező Tóth Gábor kevéssel a kapu mellé fejelt. A következő negyedórában aztán a sérülések miatt amúgy is felforgatott hazai együttest még kétszer át kellett szerveznie Véber Györgynek: először Németh Milán sérült meg, majd Gyömbér Gábor volt kénytelen elhagyni a pályát hasonló okokból. Helyükön Rajnay Attila és Takács Péter folytatták, ám látszott, a korai váltás összezavarta a hazaiakat, amit Garami József tanítványai ki is használtak és magukhoz ragadták a kezdeményezést.
A 21. percben Frank készített elő egy labdát Tischlernek a 16-oson belül, ám a csatár lövésébe önfeláldozóan belevetődött Rajnay. A 30. percben elcsúszott pápai védelem mögé befutó Tischlert Pátkai hozta helyzetbe egy indítással, a fiatal csatár ezúttal nem hibázott és 14 méterről higgadtan a hálóba lőtt a kifutó Szűcs mellett, 0:1. A bekapott gól ellenére sem tudott megújulni a hazai csapat, a Maricsnak előrevágott labdákat könnyedén hatástalanította a kék-fehérek védelme. A félidő vége előtt egy perccel kétgólosra nőhetett volna az előny, de az ügyes támadás végén ziccerbe kerülő Kanta kapu mellé lőtt.

A második félidő elején próbált kezdeményezni a Lombard, ám komolyabb lehetőségig nem tudtak eljutni, és lelkesedésüket az MTK a 76. percben végleg megtörte: ezúttal Pál ívelt át jobbról Pátkaihoz, az MTK játékosa pedig senkitől sem zavartatva levette a labdát Szűccsel szemben, és a vetődő portás mellett a kapu közepébe lőtt, 0:2. A bekapott gól után teljesen szétesett a pápai gárda, a vendégek azt csináltak a pályán, amit csak akartak. Sok drukker ekkor már hazafelé vette az irányt, aki pedig maradt, az hangos bekiabálással fejezte ki csalódottságát. Végül Kassai Viktor hármas sípszava után a győztes csapat sem lehetett boldog, hiszen megtudták, hogy a Siófok Honma triplájával győzött Kecskeméten, így behozhatatlan előnyre tett szert. Azaz biztossá vált, hogy a Szolnok mellett az MTK együttese esik ki idén a labdarúgó-élvonalból. 

Véber nagyon szégyelli a történteket

Garami József: – Először is gratulálok a Pápának azért, hogy stabilan benn maradt az NB I-ben. A mai mérkőzésen körülbelül azt mutatta játékban a csapatom, amit tanult. De a szezon során sajnos sok körülmény szólt ellenünk, és olyan mérkőzéseket vesztettünk, amelyeket nyernünk kellett volna. Bíztunk benne, hogy a végén meg tudjuk fordítani ezt a folyamatot, de sajnos nem sikerült.

Véber György: – A mi célunk nem az volt, hogy elkerüljük a kiesést, hanem hogy a középmezőnyben végezzünk. A bajnokság nyolcvan százalékában ott is tanyáztunk, egy hónap alatt azonban romba dőlt itt minden. Ennek rengeteg oka van, de ezért egy személyben én vállalom a felelősséget. Nagyon szégyellem a történteket, az elértnél sokkal több lehetett volna számunkra ebben a bajnokságban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!