2011.07.22. 15:41
Kicserélődő focicsapat
Pápa - Alapos változáson esett át a labdarúgó élvonalban szereplő Lombard Pápa második számú csapatának játékoskerete.
Ahogyan arról már beszámoltunk, az NB III-as Pápa II lejátszotta első nyári felkészülési találkozóját, amelyen 6:2-es vereséget szenvedett a másodosztályú FC Ajka ellen.
Nagy Mihály szakvezető a vereség ellenére pozitívan értékelt.
- Az eredmény ellenére nem nyújtottunk rossz teljesítményt. Az első félidőben a vezetésünk után három perc alatt követtünk el két hibát, amellyel ellenfelünk fordított. A második félidőben kifejezetten tetszett, amit támadásban csináltunk, de ez kevésnek bizonyult, mert az utolsó tíz percben védekezésben összecsuklottak fiataljaink.
Az edző megjegyezte: csapata kerete hamarosan véglegesen kialakul.
- Hét játékos, Nyári, Peric, Füredi, Szabó, Borsos, Hajgató,és Wéninger távozott, Kaszás felkerült az első csapathoz. Pótlásukra Markek Tamás kapus (Nagykanizsa), valamint Gyűrű László (Újpest) érkezése biztos, illetve az eddig kölcsönben szereplő Horváth M., Enyingi M., Nemes M. visszatérése várható. A többieket a saját nevelésűekkel igyekszünk pótolni.