Foci

2012.07.18. 05:44

Búcsú a VFC-től - A szeniorok sokaknak hiányoznak majd

Veszprém - Ugyan valójában még messze állnak az időskortól, mégis öreg jelzővel illették őket. A veszprémi NB II-es labdarúgó-együttes két meghatározó egyénisége, a 32 éves Finta Péter, illetve a 37 éves Pálfi Róbert elköszönt a csapattól. A két játékos sokaknak hiányozni fog majd a pályáról és az öltözőből is.

B. Virág Rita

Búcsút intett az NB II-es Veszprém FC-nek Finta Péter és Pálfi Róbert. Mindketten hasonló okok miatt döntöttek a távozás mellett: az élvonalba jutott 1. Futsal Club Veszprémnél nemcsak meghatározó játékosok, hanem az utánpótlás-nevelésnél is szerepet vállalnak, és a család, a munka mellett már nem tudnak a nagypályás alakulatnál is megfelelő szinten teljesíteni.

Finta Péter négy évvel ezelőtt tért vissza nevelőegyesületéhez. A szélsőként és csatárként is bevethető futballistát akkor elsősorban a családalapítás és az új munkahely a Szilágyi iskolában motiválta, ezért fogadta el az egykori csapattársak által irányított VFC ajánlatát.

- Remek éveket töltöttem Veszprémben, hiszen előbb ezüstérmet szereztünk az NB III-ban, majd megnyertük a bajnokságot. Ezután az NB II-ben is megálltuk a helyünket, bent maradtunk az első idényben, s bár az elmúlt szezonban már sokat nem szerepeltem, mégis büszke vagyok az elért ötödik helyre - összegzett a Videotonnál NB I-ben is szereplő, majd a szombathelyi Haladással NB II-es bajnoki címet ünneplő labdarúgó.

Finta békességben, barátságban vált el a VFC-től, ahol a későbbiekben akár újra találkozhatunk vele, hiszen nem kizárt, hogy edzőként visszatér majd ide.

- Tagja voltam az NB II-ben bajnoki aranyat szerző futsalcsapatnak, s az egyesülettel most még szorosabbra fűztük a szálakat, ugyanis a nyártól utánpótlás-szakágvezetőként is tevékenykedem náluk. A civil munkám mellett a nagypályára már nem jutna időm, ha lesz még időm és energiám, akkor alacsonyabb osztályban focizom tovább. Akadtak már NB III-as és megyei I. osztályú kérők, ám még sehová sem köteleztem el magam - mondta el az egyelőre egygyermekes édesapa, aki feleségével és kisfiával, Bulcsúval októberre várja a kistestvér érkezését.

Pálfi Róbert, akit a szurkolók és a pályatársak is csak Szappanként ismernek, azt emelte ki, korábban, profi labdarúgóként volt ideje napi két edzésre járni, a tréningek között pedig pihenni, azonban most a család, a munka  élvezi a prioritást. Ettől függetlenül nem végleg akasztotta szögre a futballcsukát, hiszen az első osztályú futsalcsapatnak továbbra is egyik vezéregyénisége.

- Mindig is a kihívásokat kerestem a sportban és ezt most a futsalban találtam meg. Mivel nem csak átszálló jegyet váltottunk az NB I-es bajnokságba, ezért több edzés vár ránk, ráadásként az egyik utánpótlásgárdánál is edzősködöm majd, amelyek mellett egyszerűen már nem jut időm a nagypályás tréningekre. Eddig is kivételezett voltam Vágó Attilánál, hiszen nem kellett minden gyakorláson részt vennem, és a meccseken is csak akkor szálltam be, amikor szükség volt rám, ám most ez is sok lenne. Ha akad szabadidőm, akkor azt már a családdal szeretném tölteni - hangsúlyozta a hátvéd, aki két gyermek édesapja, Roland öt-, Leila pedig kétéves.

Pálfi öt évadot húzott le  veszprémi színekben, még Kozma Csaba edzősködése alatt tért vissza közel tízéves légióskodás után. Többek között megfordult az NB I-es Nagykanizsában és Siófokon, valamint az Ajkánál is emlékezetes éveket töltött.

- Szép emlékeket őrzök erről az öt idényről. Nekem az nagyon fontos volt, hogy minden évben sikerült egy picit előrelépni, fejlődni. Ugyan többen nem értékelik sokra az NB II-ben eltöltött első évünket, ám végül teljesítettük a célt, a bennmaradást és az idei ötödik helyet is ennek köszönhetjük. A veszprémi vezetőkkel megbeszéltünk mindent korrekten, és nyitva hagytunk egy kaput, ami nem zárja ki a későbbi szerepvállalást sem.

 

NB III-ból és megyeiből keresték őket

Még sem Pálfi Róbert, sem Finta Péter nem kötelezte el magát egyetlen nagypályás labdarúgó-együtteshez sem, de úgy fogalmaztak, ha szabadidejükben valahol fociznának, akkor szeretnének a következő idényben is egy csapatban játszani. Több kérőjük is akadt, az NB III-ból a Balatonfüred és a Balatonlelle, míg a megyei I. osztályból többek között Alsóörse, Balatonalmádiba invitálták őket. A végső döntésre még marad néhány hetük, mert augusztus 1-jén jár le az átigazolási szezon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!