Foci

2012.09.01. 05:44

Füred és Pápa is hazai pályán játszik

Balatonfüred, Pápa - A harmadosztályú labdarúgó bajnokság Bakony csoportjában mindkét Veszprém megyei együttes vendéglátóként fogadja ellenfeleit szombaton, illetve vasárnap.

Novothny Ottó

A Komáromban 7:0-ás sikert elkönyvelhető fürediek eddig hibátlanok és remek gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzik a másik hat pontos klubot, a Körmendet is, vagyis a tabella élén várják a harmadik bajnok kört.

- Borzasztó minőségű pályán játszottunk a hétvégén, ha valamivel jobb a talaj, akkor nagyobb különbséggel nyerünk - állapította meg Pető Tamás a BFC szakvezetője. - Mint az eredmény is mutatja: minden tekintetben jobbak voltunk riválisunknál. A Nagykanizsáról tudjuk, hogy egy-két rutinos játékosuk mellett fiatalokból áll a keretük. Ugyanakkor mi azt szeretnénk, ha nem kellene foglalkoznunk az ellenféllel, hanem saját elképzeléseinket valósíthatnánk meg. Bízom benne, hogy ez lesz most is és folytatjuk a menetelésünket: megszerezzük mindhárom fontos pontot.

A Nagykanizsa ötödik a tabellán és egy győzelem mellett, egyszer kapott ki.

A Lombard Pápa II viszont a hazai sikert követően a Mosonmagyaróvárt látja vendégül vasárnap.

- Az elmúlt héten kiválóan teljesítettünk, teljesen megérdemelten nyertünk - szögezte le a Répcelak elleni 2:0-ra utalva Nagy Mihály a Lombard II mestere. - Növeli győzelmünk értékét, hogy erős csapatot vertünk meg, úgy, hogy a kapus kivételével kizárólag saját nevelésű játékosok voltak a keretben. A Mosonmagyaróvár hozzánk hasonlóan kezdte az idényt, komoly céljaik vannak, így biztosan jó mérkőzést játszunk, majd. Becsületesen felkészültünk, meglátjuk mire lesz elég.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!