Foci

2012.11.09. 09:17

Európa Liga - Sousa szerint emelt fővel távozhattak Bázelből

Paulo Sousa, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint játékosai emelt fővel térhetnek hazai a Bázelben elszenvedett 1-0-s vereséget követően, amivel továbbra is a csoport második helyén állnak az Európa Ligában.

MTI

A portugál szakember a székesfehérvári klub honlapjának a találkozót követően elmondta, hogy együttese a második félidőben játszott jobban, ennek ellenére a Basel ekkor szerezte a mindent eldöntő találatot. Hozzátette: a svájciak a versenyben maradásért harcoltak.
   
"Mi emelt fővel távozhatunk, és készülhetünk a következő, nagyon fontos nemzetközi kupameccsünkre a Genk ellen, melyet hazai pályán játszunk, ahol erősek vagyunk - mondta Sousa, aki szerint egy döntetlen kiharcolása remek eredmény lett volna, már csak azért is, mert a csoport másik találkozóján a Genk 1-1-et játszott a Sportinggal Lisszabonban.   
   
"Van még két mérkőzésünk a csoportkörből, ezeken a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk" - tette hozzá a tréner.

 


   
Murat Yakin, a Basel vezetőedzője kiemelte, hogy a Videoton a várakozásoknak megfelelően rendkívül defenzíven futballozott, ám saját futballistái türelmesen játszottak, és végül éltek az adódó lehetőséggel.
   
"A csapatom teljesítményével elégedett vagyok, végig uraltuk a mérkőzést, és megérdemelten szereztük meg a vezetést, végül pedig a győzelmet is. Örülök, hogy Mohamed Salah jól szállt be a meccsbe, és döntő gólpasszt adott Strellernek" - nyilatkozott Yakin.
   
Köteles László csapata, a Genk nyolc pontjával vezeti a csoportot a hatpontos Videoton előtt, amelynek előnye egy pontra csökkent a Basellel szemben.
   
A székesfehérváriak a következő fordulóban, november 22-én a Genket fogadják a Sóstói Stadionban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!