Foci

2014.03.03. 12:13

Csetény állt a legtöbbször az élen

Megyei körkép – Az első osztályú megyei labdarúgó bajnokságban az őszi tizenhat hét közül a felében Csetény vezette a klubok sorát, jelenleg a második helyen áll a bakonyi csapat.

Az alsóörsiek remekül kezdtek, hiszen az első két fordulót követően jobb gólkülönbséggel mindenkit megelőztek. Érdekesség, hogy ekkor még öt hibátlan klub volt a mezőnyben, majd a következő (vagyis harmadik) körben már csak egyetlen százszázalékos együttes maradt: Balatonalmádi.

Természetes, hogy ők ezzel a teljesítménnyel azonnal az élre ugrottak, hogy aztán a negyedik hétvégét követően a három veretlen közül (Csetény, Devecser, Balatonalmádi) a bakonyiak álljanak a tabella első helyére. A Csetény ezt követően a kilencedik és a tizenkettedik körben engedte csak át helyét az úrkútiaknak, ám a végére úgy tűnik kissé elfáradtak, hiszen végül az ÚSK telelt az első helyen. Hogy a másik végletről is essen szó, a herendiek az első két őszi mérkőzésen még elkerülték a sereghajtó szerepét. Meglepő, de a második forduló után a jelenleg negyedik helyezett Gyulafirátót zárta a sort, ám a folytatásban a porcelángyáriak elfoglalták az utolsó helyet és egy pillanatra sem tágítottak onnan. Persze az igazsághoz tartozik, hogy hét pontot összegyűjtöttek ugyan, de mivel éppen ennyit vontak le tőlük, így hiába jobb a gólkülönbségük az Ajka Kristálynál, nem tudják őket megelőzni.

Öskü (7.) és Herend (16.) az a két alakulat a megyei első osztályban, melyektől pontokat vett el a szövetség fegyelmi bizottsága (Fotó: Penovác Károly)


A tizenhat eddig találkozó alatt a gyulafirátóti támadók a legeredményesebbek, a harmincnyolc lőtt gól csaknem két és feles átlagot jelent mérkőzésenként. A védelem szempontjából viszont a Csetény állja a legjobban a sarat, mindössze tizenegy alkalommal kellett középről kezdeniük a kapott találatok miatt. A legkevesebb gólörömöt a herendiek adhatták elő, míg a legtöbbször az Ajka Kristály hálója zördült meg, meccsenként átlagban háromnál is kicsivel több gólt kaptak eddig. Természetesen az ő gólkülönbségük a legrosszabb, míg a listavezető csapaté a legkedvezőbb. Ami a fegyelmezéseket illeti: meglepő, de az első és a hivatalosan utolsó őszi fordulóban (tizenötödik) volt a legtöbb kiállítás, számszerint nyolc. A legkevesebbszer a második és a harmadik hetekben kellett idő előtt elhagynia a játékteret labdarúgóknak, ekkor csak két-két piros lap villant.

Összesen pontosan nyolcvan alkalommal kaptak a megye egyben labdát rúgó sportemberek piros lapot.A sárga figyelmeztetések száma viszont óriási: a kilencedik fordulóban például negyvenhétszer mutatták fel a bírák. A végére viszont megnyugodtak a kedélyek, hiszen a tizenötödik körben mindössze húsz sárgát osztottak csak ki. A tizenhatszor nyolc találkozón összesen hatszázháromszor villant a figyelmeztető kártya. Fordulónként ez csaknem harmincnyolcas átlagot jelent. A tavaszi pontvadászat március 22-én indul, az elmúlt két esztendő bajnoka, az Úrkút előnye kettő pont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!