Foci

2015.10.23. 13:13

FC Ajka: három játékosuk is kidőlt, bravúr lenne az idegenbeni győzelem

Győzelem után, de kicsi eséllyel várja következő találkozóját a labdarúgó NB II-ben az FC Ajka. Három játékos is kidőlt.

Horváth Gábor

Tizennégy pontjából mindössze egyet szerzett idegenben ebben a szezonban az FC Ajka, igaz, a Veszprém megyeiek az első tíz körben csak három alkalommal léptek pályára vendégként.

Sowunmiék szombaton (18.00) a második helyen álló Mezőkövesd otthonában szerepelnek. Az ajkaiak előző meccsüket otthon behúzták, a Budaörs csapatát verték 1:0-ra, s ezzel jelenleg kilencedikek a tabellán.

- A Budaörs ellen jól kezdtünk, akadt két-három nagy helyzetünk, de ezeket szokás szerint kihagytuk. Ellenfelünk játéka feljavult, s kiegyenlített lett a mérkőzés. A szünetben két kényszerű cserét kellett végrehajtanom, Zsirai Martin és Stieber András is megsérült. Zsirai helyett Nagy Bálint szállt be, aki góljával végül eldöntötte a három pont sorsát - emlékezett vissza Jákli Péter.

Az FC Ajka szakvezetője hozzátette: úgy véli, összességében megérdemelt sikert arattak.

A Mezőkövesd otthonában persze valószínűleg ennél sokkal többre lesz szükség.

A szombat esti ajkai (balra Lattenstein Norbert) pontszerzés bravúr lenne, de egyáltalán nem lehetetlen
Fotó: Penovác Károly

- Bízunk a bravúrban. Most már úgy vagyunk vele, hogy valaki ellen illene meglepetést szerezni idegenben. Nagyon örülnénk neki, ha ez Mezőkövesden jönne össze, de nem könnyíti meg a dolgunkat, hogy Stieber és Zsirai mellett Kovács Gergő sem bevethető sérülés miatt.

Jákli Péter a szombati vetélytárssal kapcsolatban megjegyezte, véleménye szerint a kövesdiek javuló formát mutatnak, s hazai környezetben nyilvánvalóan sikerre készülnek. A győzelemre a vendégeknek is meglehet az esélyük, de a három pont megszerzéséhez az eddigieknél mindenképpen hatékonyabb támadójátékra lenne szükség.

A Mezőkövesd FC a szezon első tíz fordulójában húsz pontot gyűjtött, hat sikere mellett két-két döntetlenje és veresége van. Ezzel a Gyirmót mögött és a Zalaegerszeg előtt a második helyen áll.

Érdekesség, hogy három hazai győzelem után előző két otthoni meccsét elveszítette a nemrég még NB I-es együttes, amely a Gyirmóttól, majd a Kisvárdától kapott ki. A múlt héten a kövesdiek 3:1-re nyertek a Soroksár vendégeként.

Összecsap az első és harmadik

Ezen a hétvégén Gyirmóton rendeznek nagy derbit a futball másodosztályban. Az éllovas a harmadik helyen álló Zalaegerszeget fogadja vasárnap. Az NB II 11. fordulójának programja, szombat, 14.30: Budaörs- Szigetszentmiklós, Vác- Kisvárda, Siófok -Szolnok, Balmazújváros- Szeged, Sopron- Csákvár. 18.00: Dunaújváros- Soroksár, Mezőkövesd- Ajka. Vasárnap, 15.00: Gyirmót- ZTE.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!