Foci

2015.12.21. 16:12

FC Ajka: Jákli Péter lemondott, négy-öt edzővel tárgyalnak

Ajka - Lemondott az FC Ajka vezetőedzője Jákli Péter. Egyelőre utódja nincs. Négy-öt jelölttel is tárgyalt a klub vezetője, Kaibás Dezső.

B. Virág Rita

Kaibás Dezső, az FC Ajka elnöke a Naplónak elmondta, Jákli Péter a szégyenteljes, Dunaújváros elleni 6:0-s fiaskó után lemondott, de négy fordulóval az őszi szezon vége előtt ezt nem fogadhatták el. Most már viszont bizonyos, hogy Jákli Péter nem folytatja.

- Azt még nem tudom, hogy ki váltja majd Pétert a kispadon, azt viszont szeretném, ha a rutinos szakember a rendszerben maradna és továbbra is segítené a csapatunkat - nyilatkozta Kaibás Dezső. - Több NB II-es csapathoz hasonlóan mi is keressük a megfelelő szakmai stábot. Négy-öt edzővel, de úgy is mondhatnám, szakmai stábbal is tárgyaltunk, de még senkivel sem kötöttünk megállapodást. Szeretnék mihamarább pontot tenni ennek az ügynek a végére, úgy tervezem, január 1-én már szeretnék szerződést kötni.

Kaibás Dezső hozzátette, szorítja az idő, ám az edzők többsége kivár - nyilván a lehető legjobb ajánlatra.

Kaibás Dezső nem mondott neveket, de információink szerint az egyik lehetséges tréner korábban már megfordult Ajkán és kiváló eredményeket ért el a csapattal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!