Foci

2016.03.18. 14:10

Pontért utaznak Székesfehérvárra a fürediek

Balatonfüred - A tavasz eddigi legnehezebb mérkőzése következik a Balatonfüredi FC számára, amely a jelenleg második helyen álló Videoton II csapatához látogat a labdarúgó NB III-ban.

B. Virág Rita

A bennmaradásért harcoló BFC az eddigi négy tavaszi meccsén öt pontot szerzett. Ezzel ugyan továbbra is csak tizenhatodik a sorban, de az elmúlt hetek teljesítményével megmutatta, igenis számolni kell vele a harmadosztályú mezőnyben. Legutóbb például 0:0-ás döntetlenre végzett az élbolyhoz tartozó ETO FC Győrrel szemben.

- Nem épp közönségcsalogató meccset vívtunk, de rászolgáltunk az egy pontra. Az ETO főleg a második félidőben sokkal többet birtokolta a labdát, azonban valódi gólhelyzetig nem jutott, így igazságosnak érzem az ikszet - értékelt Lantai Balázs, a BFC szakvezetője.

A Balatonfüredi FC (fehérben a labdáért harcol Böröczky) már öt pontot szerzett a négy forduló alatt a tavaszi szezonban
Fotó: Stiger Ádám

A fürediek vasárnap folytathatják a pontgyűjtést, viszont a Videoton II otthonában ez egyáltalán nem mutatkozik könnyűnek.

- Nem foglalkozhatunk azzal, hogy milyen összeállításban lép majd pályára a Videoton. Nekünk mindenre fel kell készülni. Agresszív és kellően elszánt füredi csapatot szeretnék a pályán látni, s akkor elérhetjük a céljainkat. Petruska Dániel kisárgult, rá nem számíthatok, de a többiek rendelkezésre állnak - nyilatkozta a balatoniak mestere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!