Foci

2007.06.05. 02:26

A tulaj marad

Pápa - Szűcs kapustársát gyógyítgatta, a megsérült játékosoktól vizitdíjat követeltek a nézők - érdekes találkozó volt a Lombard-Celldömölk összecsapás az NB II-ben.

Novothny Ottó

Pedig érdekes és tanulságos összecsapás volt, hiszen az első félidőben a hazaiak úgy játszottak, mintha kedvük és közük sem lenne az egészhez, ami a pályán történik.

Aztán a szünetben az öltözőben történt egy s más, né-hányan kissé felemelték a hangjukat, persze csupa olyan személy, aki hatással lehet a játékosokra.

A végeredmény 1:1-es fél-idő után 5:1 lett...

Közben persze megsérült Szép Tamás, a vendégek hálóőre, aki a zuhanyhíradó szerint legközelebb már hazai, vagyis ajkai színekben állja majd a pápai rohamokat. Amint az expápai portás összeesett (Silva cipője sértette fel a száját), Szűcs Lajos egész pályás vágta után érkezett a helyszínre és ritkán látható sportszerűséggel ápolta kollégáját.

- Ez természetes, hiszen mi aztán igazán ismerjük egymás bajait - mondta a meccs után a Lombard népszerű kapi- tánya.

Az alkalmat kihasználva az átigazolásával kapcsolatos hírekről is megkérdeztem.

- Mint minden profi játékosnak, nekem is szerződésem és áram van - mondta a volt válogatott kapus. - Előb-bi még egy évre szól, utóbbit pedig ki lehet fizetni. Magától értetődik, hogy a bajnokság vége felé pletykák és mendemondák röppennek fel, de velem kapcsolatban semmiféle konkrét történésről nem tudok beszámolni. Emellett pedig a sérülésem alatt mindenki mellettem volt, vagyis úgy érzem, hogy tartozom még a klubvezetésnek, a szurkolóknak. Szeretnek Pápán, és álmaim első helyén a közös feljutás szerepel.

Ahogy a játékosok adás-vételével kapcsolatos szóbeszéd megszokott ilyentájt, az sem meglepetés, ha Bíró Péter távozását emlegetik a jól értesültek. Miután a pletykák szerint Tatabányára és Sopronba is (lehet, hogy egyszerre?!) költözik, megkérdeztem erről.

- Eszem ágában sincs elmenni, a legkisebb mértékben sem foglalkoztat ez a téma - mondta a klubtulajdonos. - Biztos, hogy a szerződést nem bontom fel, és továbbra is hosszú távú terveim vannak Pápán.

Az is kiderült, hogy Joevannie Peartről ugyanez nem mondható el, hiszen Vietnamba utazott próbajátékra a kanadai futballista, és az első hírek szerint teljesítménye tetszett az ázsiai klub irányí-tóinak.

Ami pedig a Celldömölk elleni meccs legnagyobb poénját illeti: miután az egyik vendégjátékos hatalmas ordítás után összeesett a pályán, a játékvezető szabadrúgást ítélt. Az említett fiú gyógyu-lása ezt követően azonban varázslatos gyorsasággal lezajlott, pedig a celli orvos is próbált közbeavatkozni. Az eset láttán az egyik néző bekiabált: Szedjetek tőle vizitdíjat...

Persze 5:1 után jólesik a vidámkodás, kár, hogy ennek ellenére nem lehet felhőtlen ez az öröm. Szűcs Lajos továbbra isPápán szeretne maradniés az NB I-be feljutni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!