Foci

2006.06.15. 02:29

Bajban a Csabrendek

A 20. fordulóban játszották a Csabrendek FC-Herendi Porcelán SK mérkőzést, melyen meglepetésre 42-es hazai győzelem született. Még nagyobb meglepetést ...

Mórocz Zsolt

A 20. fordulóban játszották a Csabrendek FC-Herendi Porcelán SK mérkőzést, melyen meglepetésre 42-es hazai győzelem született. Még nagyobb meglepetést keltett, hogy az akkor a második helyen tanyázó herendiek megóvták a meccset, mivel a kiesés elkerüléséért küzdő csabrendeki gárdában egy T-s (ifjúsági túlkoros) játékenge- déllyel rendelkező futballista is pályára lépett. Első fokon a versenybizottság helyt adott az óvásnak, és a három pontot 30-s gólkülönbséggel a porcelángyáriaknak ítélte. Fellebbezett a CSFC, ám ezt a fellebbviteli bizottság elutasította. - Nem hagyjuk annyiban a dolgot, mert a bennmaradásunk múlhat ezen a három ponton, melyet a pályán megszereztünk, aztán a tárgyalóasztalnál elvettek tőlünk - jelentette ki Pöltl László, a csabrendeki egyesület elnöke. - Még a bajnokság kezdetén kértük a T-s játékengedélyt két játékosunknak, Csendes Gábornak és Németh Péternek. Előbbi végigjátszotta a 20 fordulót, utóbbi az ifikapusunk, aki rendszeresen kispados volt a felnőttmeccseken, de nem lépett pályára. Aztán a 21. fordulóban Péten a játékvezető megdöbbenésünkre nem engedte játszani a felnőttcsapatban a két focistát, akiknek ezután azonnal kiváltottuk az E jelű, felnőtt játékengedélyt. Ezt követően a herendiek elnöke hívott telefo-non, és azt mondta bocs, de a pétiektől kaptak egy fülest, és megóvják a meccset. Elismernénk, ha hibáztunk volna, de mutassa meg valaki, hol van az leírva a versenykiírásban, hogy T-s játékengedéllyel nem lehet játszani a felnőttcsapatban, amikor például I-ssel, azaz ifjúságival lehet. Hatszáz forint a különbség az E-s és a T-s játékengedély között, ugye senki sem gondolja komolyan, hogy ennyiért kockáztattunk volna. Éves szinten mintegy 150 ezer forintot fizetünk a megyei szövetségnek, ezért pedig elvárható lenne egy precíz versenykiírás. Azt sem értjük, miért csak a 21. fordulóban vették észre a játékvezetők, ennek ki kellett volna bukni rögtön az első játéknapon, és akkor nem vesztünk pontokat. Nehezményezzük azt is, hogy minket meg sem hívtak egyik tárgyalásra sem, ahol megvédhettük volna az igazunkat. Mint megtudtuk, tavaly az idénykezdet előtt az NB II-es csapatoktól olyan kérés érkezett a Magyar Labdarúgó Szövetséghez, hogy azon ifjúsági korból kiöregedett játékosok, akiknek nincs esélyük pályára lépni a felnőttcsapatban, egy olcsóbb játékengedéllyel 21 éves korig szerepelhessenek tovább az ifiben. Ezt orszá-gosan be is vezették valamennyi bajnoki osztályban. - Négy túlkoros labdarúgónak kértek játékengedélyt augusztusban a csabrendekiek, kettőnek E-set, az említett kettőnek pedig T-set, a kettő közötti különbség pedig nem 600, hanem 1200 forint - válaszolt a felvetésekre Máté István, az első fokon eljáró versenybizottság elnöke. - Ha nem volt számukra egyértelmű, akkor miért nem kérdeztek rá? Azért rendezzük a ligaértekezletet a bajnokság rajtja előtt, hogy a csapatok vezetőivel minden kérdést tisztázzunk. Lehet, hogy a játékengedélyek fel-sorolásánál minden betűhöz fűzhetnénk két mondatot, de ezzel csak a versenykiírás amúgy sem kis terjedelmét bővítenénk. Méghozzá feleslegesen, mert rajtuk kívül senki sem reklamált.- Ahogy mondják a szabály nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól - jegyezte meg Vörös Sándor, a másodfokon eljáró fellebbviteli bizottság elnöke, majd hozzátette, hogy szerinte egyértelmű a versenykiírás, ezért is hagyta helyben az elsőfokú döntést. Kérésünkre kifejtette véleményét Hamar László egykori FIFA-asszisztens, a megyei szövetség elnöke is- Az NB III Duna-csoportjában hasonló eset történt az oroszlányi egyesülettel, melytől valamennyi megnyert pontot elvettek azokról a mérkőzésekről, melyen T-s játékengedéllyel szerepeltették a felnőttcsapatban a futballistát. Miért nincs leírva a versenykiírásban, hogy T-s játékengedéllyel nem lehet pályára lépni a felnőttcsapatban? Az sincs leírva, hogy felnőttengedéllyel nem lehet játszani az ifiben. Ugyanis egyértelmű. Akinek pedig nem, az kérdezzen. Jogos kérdés viszont, hogy miért nem bukott ki korábban. Nos azért, mert a játékvezetők hanyag módon igazolják a csapatokat. Ennek természetesen következményei lesznek felé-jük, de a csabrendekiek fele-lősségét ez nem enyhíti. Fe-leslegesen pedig nem idézünk be senkit tárgyalásra, amikor egyértelmű kérdésben kell döntenünk. Az ügynek itt még nincs vége. A Csabrendek FC nem nyugszik bele a megyei szövetség döntésébe, és panasszal él az MLSZ-hez. Mire Budapesten döntenek, minden bizonnyal a pályán is eldől a csapat sorsa. Elképzelhető, hogy hiányozni fog a bennmaradáshoz ez a három pont, de lehet, hogy e nélkül is megőrzi első osztályú besorolását az egyesület.Máté István ha nem voltegyértelmű,miért nem kérdeztek?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!