Foci

2012.06.27. 21:02

EB 2012 elődöntő: Spanyolország-Portugália 0-0, 11-es párbaj következett

A spanyolok és a portugálok nem bírtak egymással kétszer 45 perc alatt, így hosszabbítás következett. Mivel a kétszer 15 perc alatt sem született gól, 11-es párbajon dőlt el a csapatok sorsa.

MTI

Vicente del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitány ezúttal is húzott egy meglepőt, ugyanis a kezdőcsapatba jelölte a tornán eddig mindössze öt percet játszó Negredót.

A spanyolok szokásukhoz híven többet birtokolták a labdát, ám egyáltalán nem voltak hatékonyak, a portugálok agresszív letámadásukkal többször is zavarba hozták őket. Az első félidőben egy-egy lehetőséget lehetett feljegyezni, Arbeloa, illetve Ronaldo révén.

A játék képe a fordulást követően sem változott, igaz, Ronaldo az utolsó percben ziccert rontott, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadásban fölénybe kerültek a spanyolok, a 104. percben Iniesta a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki, majd Navas és Pedro előtt is adódott egy-egy nagy lehetőség, de ezek is kimaradtak, így a továbbjutás büntetőkkel dőlt el. A 11-eseket a spanyolok bírták jobb idegekkel, ezzel bejutottak a fináléba.

A 11-eseknél a portugálok részéről Moutinho és Bruno Alves is hibázott, a mindent elődöntő büntetőt pedig spanyol részről Fabregás értékesítette.

A spanyol a harmadik csapat a futball történelmében, amely címvédőként Eb-döntőt játszhat, 1964-ben a Szovjetunió, 1976-ban pedig az NSZK csapata hajtotta végre ezt a bravúrt, igaz, a fináléban mindkét gárda elbukott. A vasárnapi kijevi döntőben a spanyolok a csütörtöki német-olasz párharc győztesével találkoznak.

Elődöntő:

Spanyolország-Portugália 0-0 (0-0, 0-0, 0-0) - 11-esekkel: 4-2

Donyeck, 48 ezer néző, v.: Cuneyt Cakir (török)

sárga lap: Ramos (40.), Busquets (60.), Arbeloa (83.), Xabi Alonso (113.), illetve Coentrao (45.), Pepe (61.), Pereira (64.), Bruno Alves (86.), Veloso (90+3.)

Spanyolország: Casillas - Arbeloa, Ramos, Piqué, Alba - Busquets, Xabi Alonso - Xavi (Pedro, 87.), Iniesta, Silva (Navas, 60.) - Negredo (Fabregás, 54.)

Portugália: Rui Patricio - Joao Pereira, Bruno Alves, Pepe, Coentrao - Meireles (Varela, 113.), Veloso (Custódio, 105.), Moutinho - Nani, Almeida (Oliveria, 81.), Ronaldo

11-es párbaj

Xabi Alonso: elhibázta 0-0

Moutinho: kihagyta 0-0

Iniesta: középre lőtte 1-0

Pepe: a bal alsóba befért 1-1

Piqué: ugyanoda, mint Pepe 2-1

Nani: védhetetlen lövése betalált 2-2

Ramos: szemtelen gól 3-2

Bruno Alves: a felső lécről pattan ki 3-2

Fabregas: kapufás gól 4-2

Cristianoldo Ronaldora már nem került sor, a spanyolok jutottak a döntőbe, ahol a csütörtöki Németország-Olaszország győztesével mérik össze erejüket.

A góllövőlista

A lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság góllövőlistájának állása a szerdai spanyol-portugál elődöntője után.

3 gólos:

Dzagojev (orosz), Gomez (német), Mandzukic (horvát), Ronaldo (portugál)

2 gólos:

Bendtner (dán), Fabregas (spanyol), Ibrahimovic (svéd), Jiracek (cseh), Krohn-Dehli (dán), Pilar (cseh), Sevcsenko (ukrán), Szalpingidisz (görög), Torres (spanyol), Xabi Alonso (spanyol)

1 gólos:

Balotelli (olasz), Bender (német), Blaszczykowski (lengyel), Cabaye (francia), Carroll (angol), Cassano (olasz), David Silva (spanyol), Di Natale (olasz), Gekasz (görög), Helder Postiga (portugál), Jelavic (horvát), Karagunisz (görög), Khedira (német), Klose (német), Lahm (német), Larsson (svéd), Lescott (angol), Lewandowski (lengyel), Mellberg (svéd), Menez (francia), Nasri (francia), Navas (spanyol), Pavljucsenko (orosz), Pepe (portugál), Pirlo (olasz), Reus (német), Podolski (német), Rooney (angol), Sirokov (orosz), St. Ledger (ír), Szamarasz (görög), Van der Vaart (holland), Van Persie (holland), Varela (portugál), Walcott (angol), Welbeck (angol)

öngól:

Johnson (angol, a svédek ellen)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!