Foci

2016.01.15. 18:30

Érkezők, távozók, meccsek a Perutz FC-nél

Pápa - Megkezdődött a játékoskeret átalakulása, és a téli felkészülési időszak programja is összeállt a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi folytatására alapozó Perutz FC-nél.

Polgár Tibor

A szurkolók az érkezők között köszönthetik az NB III-as Csornától Pápára igazoló Szabó Zoltánt, Kovács Szabolcsot és Iványi Martint, továbbá az Ausztriából hazatérő Nagy Pétert, a rutinos kapus Simon Lászlót, valamint Somogyi Richárdot. Elköszönt a Perutz FC-től Kincses Gábor, Forsthoffer Ákos, Pődör Szabolcs, Kálmán Norbert, Porcelán Kristóf, Róka Roland és Szabó Bálint.

Fotó: Polgár Tibor

A tabellán a dobogó harmadik fokán álló pápai labdarúgók január 23-án, szombaton 11 órától a Perutz Stadionban játsszák le első felkészülési mérkőzésüket, az ellenfél a Fejér megyei élvonal harmadik helyén telelő Mór csapata lesz. A következő hetekben öt hazai, illetve három idegenbeli edzőmeccs szerepel Marton Miklós vezető-edző tanítványainak programjában.

A tervek szerint január 27-én a Balatonfüred látogat Pápára, majd 30-án Mórra utazik a Perutz FC. Február 3-án a Pápai Egyesített Labdarúgó Club U-19-es együttesével, 6-án pedig a celldömölkiekkel méri össze erejét a város felnőtt focicsapata. 10-én Celldömölkön, 13-án Balatonfüreden vendégeskednek Marton Miklósék, a 20-ai tesztmeccs még egyeztetés alatt áll. A téli felkészülési találkozók sora február 27-én a Perutz Stadionban, Balatonalmádi ellen ér véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!