Foci

2014.01.07. 09:50

Fiatal focitehetségek Pápán

Pápa - Baldauf Konrád, Bolla Gergő és Venczel Zoltán személyében a Pápai Egyesített Labdarúgó Club (PELC) három fiatal focistája nemrég profi szerződést írhatott alá az NB I-ben vitézkedő Lombard Pápával.

Nagy Mihály, a PELC szakmai igazgatója velük kapcsolatban megkeresésünkre kiemelte, mindannyian megérdemelték a profi szerződést, amiért nagyon sokat dolgoztak. Mint mondta, a három ifjú tehetség – miután szorgalmasan lépdelt a ranglétrán a pápai utánpótlás egyes korosztályaiban – 2,5-3 éve egészen fiatalon felkerült a Lombard NB III-as csapatához, a felnőttek közé.

– Viszonylag korán bemutatkozhattak az NB III-ban, aztán később már rendszeresen játszottak is. Az idősebbek között való edzés, versenyeztetés, a harmadosztályban történő szereplés rendkívül sokat dobott a fejlődésükön. Most ott tartanak, hogy rövid időn belül meg kell találni számukra a továbblépés, a további fejlődés lehetőségét. Nagyon fontos, hogy minél több mérkőzést játszanak minél magasabb szinten – mutatott rá Nagy Mihály, aki az NB III előző szezon végi átszervezéséig a harmadosztályban szereplő Lombard Pápa II vezetőedzője volt.

Baldauf Konrád, Bolla Gergő és Venczel Zoltán (balról jobbra) nemrég profi szerződést írhatott alá az NB I-es Lombard Pápával. Fotó: Pápai Egyesített Labdarúgó Club

A szakember a 19 éves Baldauf Konrádot minden tekintetben késznek tartja arra, hogy felnőtt futballista legyen.

– A korosztályából mindig is kimagaslott tehetségével, vérbeli irányító játékos, támadó középpályás. Az alapdolgok nála teljesen rendben vannak, fizikailag sincsenek problémái. Neki a minél magasabb, erősebb szintű edzések és mérkőzések adják meg a további fejlődést. Természetesen még nagyon sokat tanulhat a labdarúgásból. Bolla Gergő ugyancsak 19 esztendős, a játéktudásával hívta fel magára a figyelmet. Több poszton is bevethető: védekező középpályásként, bal oldali vagy belső védőként egyaránt megállja a helyét. Kitűnő bal lába van, és jó a fejjátéka. Játékban még nagyon sokat kell fejlődnie, továbbá a jobb lábát is fejlesztenie kell. Venczel Zoltán egy kiváló adottságokkal, rettenetesen erős fizikummal rendelkező 20 éves védőjátékos, aki elsősorban a jobb oldalon képes a legjobb teljesítményre. Őt a fizikai paraméterei emelték az átlag fölé, nagyon jól szerel, remekül fejel, és rendkívül erős a párharcokban. Viszont technikailag sokat kell fejlődnie, és higgadtabbá kell válnia a játékban – nyilatkozta lapunknak a PELC szakmai igazgatója.

Nagy Mihály kérdésünkre kifejtette, sok tehetséges gyerek kergeti a labdát a pápai utánpótlásban, amelynek elsődleges, legnagyobb feladata, hogy az élvonalbeli Lombard Pápa csapatának a licenc hátterét biztosítsa. Hozzáfűzte, minden korosztályban található 2-3, néhol 5-6 kiemelkedő tehetség, akik jó eséllyel pályáznak arra, hogy komoly szintű futballisták legyenek. A tapasztalt utánpótlásedző szerint a PELC-nél végzett eredményes munkát többek között az is szemlélteti, hogy a Lombard tavalyi utolsó mérkőzésén, a Honvéd elleni élvonalbeli bajnokin öt olyan játékos volt a pápaiak keretében, aki a helyi edzők keze alól, a háttérmunkából került az első csapathoz.

Profi pályaápoló eszközöket vettek

A PELC a társasági adó nyújtotta kedvezményeket kihasználva – támogatóiknak köszönhetően – professzionális sportpályaápoló eszközöket vásárolt összesen 22 millió forint értékben. A tavalyi év végén négy gép (egy-egy hengerkéses fűnyíró, gyepszellőztető, műfű seprű, valamint granulátum és homokszóró) érkezett Pápára, melyekkel a jövőben sokat javíthatnak a játékterek minőségén. Az eszközbeszerzések mellett várhatóan tavasszal megkezdődik a klub pályagondozási programja, ami öntözőrendszerek kiépítését, valamint talajjavítást tartalmaz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!