Foci

2015.09.25. 17:52

A Rubeola FC-t fogadja az 1. FCV, három hiányzó van

Veszprém - Közel egy hónap szünet után lép pályára a veszprémi futsalcsapat, amely első sikerére készül a 2015/2016-os idényben.

Horváth Gábor

Még csak a második bajnokiját játssza az 1. Futsal Club Veszprém ebben a szezonban. A nyitány nem sikerült a bakonyiaknak, akik augusztus utolsó napján nagy csatában maradtak alul hazai pályán (3:4) a Dunaújvárossal szemben.

A hosszú szünet oka a válogatott szereplése volt. Ki ne tudná, a magyar nemzeti futsalegyüttes pótselejtezőn vívta ki az Európa-bajnoki szereplés jogát. A Románia elleni párharc a lehető legkiélezettebb volt, hiszen a második (debreceni) meccs utolsó másodperce döntött – a javunkra.

A veszprémiektől Németh Péter volt ott a pályán, így személyesen is átélhette ezt az óriási sikert. A másik kerettag, Vas Ádám ezúttal kimaradt a nevezettek közül.

Az 1. FCV idei második bajnoki vetélytársa a Rubeola FC Csömör lesz. A mérkőzést Veszprémben rendezik.

A rajt nem sikerült a bakonyiaknak (kékben Boromisza Dániel), most viszont lehet javítani
Fotó: Zwicker Tamás

A bakonyiak az esélyesek, azonban ez nem jelenti azt, hogy Madarász János együttesének könnyű dolga lesz. A csapatkapitány, Tatai József, aki még az előző évad végén sérült meg, még mindig nincs bevethető állapotban, Bánfalvi Balázs sem egészséges, a Dunaújváros ellen kiállított Boromisza Gábor pedig hárommeccses eltiltást kapott.

A Rubeola FC szintén vereséggel kezdte a szezont, a csömöriek az újonc zalaegerszegi alakulattól, a Göcsej SK-tól kaptak ki a második fordulóban, hazai pályán 4:2 arányban.

Jelenleg a dunaújvárosiak vezetik a tabellát, igaz, eddig csupán négy csapat játszott két mérkőzést. A Dunaferr százszázalékos, a Haladás, az Aramis és a Göcsej egy-egy győztes és vesztes találkozóval rendelkezik.

A futsal NB I második fordulójának az eredményei: Rába ETO–Déli Futsal 13:1, Haladás–Nyírgyulaj 7:3, Rubeola FC–Göcsej 2:4, Dunaújváros–Aramis SE 5:3. Az 1. FC Veszprém–MVFC-Berettyóújfalu mérkőzést október 16-ára halasztották.

Haladás–Dunaferr rangadó lesz

Az 1. FCV Veszprém–Rubeola FC bajnoki meccset hétfőn, a megszokott időben rendezik. Az összecsapás 18.30-kor kezdődik a Március 15. úti sportcsarnokban. A harmadik forduló további párosításai, hétfő, 18.15: Haladás–Dunaújváros, 18.30: Aramis–Berettyóújfalu, 19.30: Nyírgyulaj–Déli Futsal. A Göcsej SK–Rába ETO meccset december 3-án rendezik meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!