Foci

2009.12.21. 18:52

Hullámzó játék - Kristály, Peremarton, Pét: jobbra számítottak

Megyei körkép - Labdarúgó megyei első osztályú őszi értékelősorozatunk harmadik részében a hetedik helyen telelő Kristály áll az élen. Az ajkaiak jobb gólkülönbségükkel előzik meg a Peremartont, a kilencedik pozícióból pedig a Pét várja a folytatást. A trió mindegyik tagja jobb idénykezdetre számított.

Horváth Gábor

Kristály (7., 23 pont)

A hét sikere mellett két alkalommal ikszelő és hatszor vereséget szenvedő ajkai együttes győzelemmel kezdte a szezont, aztán kétszer alulmaradt. A rajthoz hasonlóan alakult a folytatás is, a csapat a 6. és a 8. forduló között bemutatott hármas győzelmi széria kivételével végig változatos eredményeket produkált. Az egyesületnél az ötödik kört követően edzőváltás történt, Vajda Istvánt Kovács Attila váltotta a kispadon.

Kovács Attila edző: - Eléggé szétesett társaságot vettem át és az utolsó fordulót kivéve összességében elégedett vagyok az ősz második felében bemutatott teljesítménnyel. Úgy gondolom, hogy az erőviszonyok alapján nagyjából a helyünkön vagyunk, de némi szerencsével és néhány poszt, főként a támaósor megerősítésével előrébb léphetünk.

Peremarton (8., 23 pont)

A Kristályhoz hasonló, hullámzó őszt produkált a Peremarton, ugyanúgy 7-2-6os mérleggel, de sokkal gyengébb gólkülönbséggel. Utóbbihoz nagyban hozzájárult a 9. fordulóban kapott devecseri pofon (7:0). Pozitívum ugyanakkor, hogy a kötelező pontokat az esetek többségében tudta hozni a társaság.

Horváth Ferenc edző: - Előzetesen a 36. hely valamelyikét tűztük ki célul. Eléggé rapszódikus őszön vagyunk túl, az edzéseken jó munkát végzett a csapat, a mérkőzéseken viszont gond volt a hozzállással. Játékosaim azt hitték, hogy elég a gyakorlásokon megfelelően teljesíteni, így taktikaialag sokszor csalódást okoztunk. Az erősebb gárdák elleni mérkőzéseken egyébként jól játszottunk, de nem szereztünk pontot, a gyengébbekkel szemben viszont sokszor csak szenvedtünk. Néhány dolgon változtatni kell jövőre.

Pét (9., 21 pont)

Az ötven százalékos győzelem-vereség (6-6) mutatóval, három döntetlennel és 29:29es gólkülönbséggel záró Pét a mezőny közepéről várja a tavaszi folytatást. Az alakulatnak nem voltak nagy kilengései, három találatnál többet kétszer kapott és csak egyszer lőtt.

Somogyi Tamás edző: - Bőséges kerettel kezdtük a bajnokságot, aztán szép lassan elfogytunk. A csapat nagyon fegyelmezetlen volt, hiszen 26 sárga és 6 piros lapot gyűjtöttünk össze a 15 forduló alatt. Az eltiltások és a sérülések miatt nem tudtam állandó csapatot pályára küldeni. A hozzálláson mindenképpen változtatni kell, mert ebben az együttesben sokkal több van, igaz, az eredménytelenségbe többször külső körülmények is belejátszottak. Idegenben is szükséges javulnunk, mindössze két pontot szereztünk vendégként. Nem hagytuk abba a játékot télen sem, most teremben készülünk, majd január végén elkezdjük a kinti munkát, a tavaszi folytatásban szeretnénk az első hat közé kerülni.

Egy esztendővel ezelőtt a mostanihoz hasonlóan, a középmezőnyből várta a tavaszi folytatást a Pét és a Peremarton. A trió kakukktojása a jelenleg hetedik Ajka Kristály, amely tavaly negyedikként fordult, mindössze egyetlen ponttal lemaradva a dobogóról. Igaz, az előző szezon végére a hatodik helyre csúszott vissza az alakulat, a peremartoniak akkor a tizenegyedik, a pétiek pedig a tizenkettedik pozícióban zárták a pontvadászatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!