Foci

2014.08.16. 19:20

NB III.: Két pontot veszített a Veszprém

Veszprém - A harmadosztályú labdarúgó bajnokság nyugati csoportjának másik Veszprém megyei szereplője hazai pályán döntetlennel indította a szezont.

Novothny Ottó

Veszprém - Csepel 1:1 (0:0)

Veszprém, 100 néző. V.: Molnár. VFC: Kádár - Venczel, Garai, Császár, Kuti - Zsély (Bolla 81.), Németh, Nagy B. - Baldauf (Pavlitzky 58.), Burcsik, Tóth (Weibel 86.). Edző: Simon Attila. Csepel: Nagy Z. - Végh (Korozmán 69.), Haraszkó, Balogh, Szabó - Rakic, Simon, Kemény - Juhász, Zimermann, Somodi (Koziorowski 76.). Edző: Szabó Zoltán.

Gólszerző: Zsély 77., illetve Kuti (öngól) 92. perc.

A házigazdák uralták a kezdés után a játékot, az akaratukat remekül érvényesítették, a fővárosiak nem tudtak kibontakozni. Az első játékrészben azonban minden helyzetet elhibáztak, így gól nélkül vonultak pihenőre a csapatok. A folytatásban sikerült megszerezni a vezetést. A 77. percben Venczel indította Zsélyt, aki a 16-oson belül balról befelé cselezett és szép gólt lőtt, 1:0. A 92. percben a veszprémi kapu előterében pattogott a labda, majd Kuti lábáról szerencsétlenül saját hálójába jutott, 1:1.

A veszprémiek jól teljesítettek, felülmúlták ellenfelüket, ám ritkán látható szerencsétlen körülmények között az utolsó pillanatban veszítettek el kettő fontos pontot.

Simon Attila: Tovább kell lépnünk a történéseken. A világban rengeteg ilyen mérkőzést játszanak, amikor a jobbik csapat pontokat veszít el. Venczel, Nagy, Zsély és Németh játszottak kiemelkedően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!