Foci

2007.08.24. 02:28

Már váltottak a veszprémiek az NB III-as focicsapat élén

Veszprém (hg) - Váltottak a város labdarúgóklubjánál: a korábbi angol minta helyett a továbbiakban Kozma Csaba önállóan tölti be a felnőttcsapat vezetőedzői posztját.

Horváth Gábor

- Nagyon sajnálom, hogy meg kellett hoznunk ezt a döntést, mert bebizonyosodott, hogy az angol minta Magyarországon is sikeres lehet. Magabiztosan nyertük a bajnokságot és a Magyar Kupában is jól szerepeltünk. Én is rendkívül élveztem ennek a megtisztelő szerepnek a teljességét, azonban egyesületünknél elsőbbséget élvez az, hogy a jövő generációinak érdekei ne sérülhessenek. A távozó kollégákat pótolva szükséges, hogy a jövőben az utánpótlással, valamint a korosztályos és a felnőttcsapatok közötti átmenettel foglakozzak - mondta el Rugovics Vendel szakmai vezető a változásokkal kapcsolatban.

Az eddigi szakmai vezető hozzátette még: a klub Kozma Csabának lehetőséget kíván adni arra, hogy az utánpótlás után a felnőttcsapatban is bizonyíthasson.

- A gyengébben sikerült szezonkezdet ellenére to-vábbra is maximális az emberi és a szakmai bizalom Csaba iránt. Biztos vagyok abban, hogy rövid idő alatt megtalálja ebből a pillanatnyi zavarból a kivezető utat.

A döntés helyességét igazolja: a VFC a szerdai kupamérkőzésen az új vezetőedzővel már lelépte ellenfelét...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!