Foci

2006.11.20. 03:26

Nagy lett az arcuk?

Tavasszal remek évet zártak a nagy hagyományokkal rendelkező - egykor a magyar labdarúgás második vonalában is szereplő - pétiek. A harmadik helyről f ...

Dallos Zsuzsa

Tavasszal remek évet zártak a nagy hagyományokkal rendelkező - egykor a magyar labdarúgás második vonalában is szereplő - pétiek. A harmadik helyről folytatták márciusban a bajnokságot, és végig jó teljesítményt nyújtva ezüstérmet nyertek. Nyáron nem gyengült meg a játékoskeret, és ezt a legnagyobb erősítésnek tartotta Hornyák István edző, aki az új bajnokságban is dobogós hely megszerzését várta csapatától. Ám ősszel sehogy sem állt össze az együttes játéka. Volt, hogy értékes pontot hoztak el idegenből, de az is megtörtént, hogy hazai környezetben szenvedtek megmagyarázhatatlan vereséget. Így érkezett el a szombati idényzáró mérkőzés, melyen a tabella tizenegyedik helyén álló Péti MTE az ugyancsak pocsék őszt maga mögött tudó, tizenötödik Úrkútot fogadta. A helyezések alapján kiesési rangadó... Mikor, ha nem most? - kérdezett vissza a meccs előtt az egyik péti drukker, amikor a társa azt kérdezte tőle, hogy: Nyerünk ma? A találkozó elején úgy tűnt, győzelemmel zárja a szezont a hazai gárda, ugyanis Wellesz tizenegyesből korán vezetést szerzett (1:0). Ám ezt követően az Úrkút kapujához szögezte ellenfelét, csak idő kérdése volt, hogy a feleslegesen behátráló péti védők mellett mikor találnak be a vendégek. Egy szöglet után ez Bozsónak sikerült, aki a kapu torkából egyenlített (1:1). Ettől sem lettek aktívabbak a hazaiak, így kis idő elmúltával be is következett az, ami addig a levegőben lógott: Szűcs lövésével már az úrkútiaknál volt az előny (1:2). Egyre türelmetlenebbek lettek a péti szurkolók, és nemtetszésüknek hangot is adtak. Sárgában vagyunk! - kiabálta egy helyi néző a sokadik pontat-lan átadás láttán. A tavaszi remek szereplés után nagy lett az arcuk - jegyezte meg valaki a nézőtéren, és senki sem cáfolta kijelentését. Lassú a védelmünk, és erre rájöttek az ellenfelek - indokolta egy ugyancsak szomorú drukker a látottakat. Elgondolás nélküli a játék, nincs bennük semmi tűz - kapcsolódott a beszélgetésbe egy sorstárs. Többnyire akkor reklamálnak a futballisták, ha nem megy a játék. Nos, ez történt itt is, a pétiek a játékvezetőben kezdték keresni a bűnbakot, amivel egyikük csak azt érte el, hogy kapott egy sárga lapot Nagy Zoltántól, akiről egyébként köztudott, hogy ok nélkül nem kapkod a zsebéhez. Saját szurkolói is leteremtették a dumálót, méghozzá nem is túl szelíden. Fogd be a pofádat! - kiabálta valaki. A második félidőben is jobbára az úrkútiak előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, akik ezúttal büntetlenül mulathatták el azokat. Nem változott az eredmény, így a vendégcsapat egy pontra megközelítette a hazaiakat. Múltkor az Öskü ellen hattal is kikaphattunk volna. Én már csak azért járok ki a meccsekre, hogy jó levegőn legyek - mondta a hazafelé tartó tömegben egy péti drukker. Az úrkútiak pedig csak szerényen ünnepelték a 2:1 arányú idegenbeli győzelmet, autóbuszuk csomagtartójából előkerült egy láda sör. Megdolgoztak érte.Én már csak azért járok kia futballmeccsekre,hogy jó levegőn legyek...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!