Foci

2006.09.13. 02:28

Szeretni a futballt

Pápa - Amikor kimegy a pályára, egyetlen dolog különbözteti meg a töb-biektől: általában mű-anyag bójákat cipel.

nincs nev

- Most már elsősorban arra figyelek, hogy minél jobb edző legyek - vallotta be Virág Attila, aki Zsivoczky Gyula vezetőedző segítőjeként vesz részt a pápaiak felkészítésében. - Természetesen van saját elképzelésem erről a szakmáról, de még nem az enyém a végső szó.

- Ha jól értem, nem pályaedzőként szeretne nyugdíjba vonulni.

- Már nem tudom, ki mondta, hogy az nem teljesen egészséges, ha valakinek ez az életcélja. Egyetértek ezzel a megállapítással. A pálya-edzőség csak egy lépcsőfok, a világ legtermészetesebb kívánsága, hogy az ember szeretne feljebb lépni és szakmailag önállóan felelni egy csapat teljesítményéért.

- Mindenesetre játékosként bőven volt lehetősége tapasztalatot szerezni.

- Győrben kezdtem focizni és 18 évesen mutatkoztam be az NB I-ben. Összesen 182 meccsen öt gólt lőttem. Aztán az NB II-ben is másfél százszor pályára léptem és nyolc alkalommal találtam be a kapukba. Közben megfordultam Pécsen, mindkét soproni csapatban, Tatabányán, Pápán (fél évig Verebes József edzősége alatt), majd Ausztriában az ötödosztályban vezettem le. Ezt követően Győrladaméren a megyei I-es csapatnál voltam játékos-edző.

- Tehát az ismeretség a tatabányai időkhöz köthető.

- Így igaz, akkor a csapat bal oldalán együtt játszottam Zsivoczky Gyulával. Aztán, amikor ő vette át a Lombardot, rám gondolt segítőnek és én azonnal jöttem.

- Sőt, azóta is mindennap jön.

- Győrből járok be. Ott él a családom, két kislányom van.

- Meglehetősen csendes fiatalembernek tűnik.

- Nem mindig vagyok ilyen. Meggyőződésem, hogy a mai játékosokat hangos szóval lehet jobb teljesítményre ösztönözni. Sokan közülük elkényelmesedtek és nem eléggé szeretnek focizni, vagy a kellő alázat nincs meg bennük. Pedig utóbbi még magyar szinten is elengedhetetlen.

- Gondolom, jövőre az NB I-ben szeretne pályaedzősködni - klubváltás nélkül.

- A visszajutásra tökéletesen alkalmasnak tartom a játékoskeretet, hiszen a kö-rülmények profik és ilyen hozzáállás várható el a fiúktól is. Néha kissé szűkösnek tűnik ugyan a választási lehetőség, de nagyon bízom benne, hogy közösen lépünk majd jövő tavasszal egy osztállyal feljebb.Korábban Pápán isfocizott a Lombard Pápapályaedzője

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!