Foci

2015.07.17. 18:23

Újrakezdve, a nulláról

Éles kontrasztot tapasztalhat az a szurkoló, aki a következő szezonban is kilátogat a Perutz Stadionba, ahol míg az előző idényben például a Ferencvárossal, az Újpesttel vagy éppen a Debrecennel mérkőzött meg a pápai focicsapat, addig augusztus közepétől megyei osztályban vitézkedő együttesek vendégeskednek majd. Vagyis a profik világa után az amatőr liga következik.

Polgár Tibor

Egy jókora közhelyet elsütve tökéletesen lehet jellemezni a pápai felnőttlabdarúgást: minden vég valami újnak a kezdete. Az évekig a magyar élvonalban szereplő Lombard Pápa futballcsapatának megszűnése teljesen új és sokak számára váratlan helyzetet eredményezett a városban. Kár lenne tagadni, többen bizonyára pezsgőt bontottak, de legalábbis kárörvendően konstatálták a Lombard-csődöt, sokan pedig inkább aggódtak a világ legnépszerűbb sportjának helyi képviselete miatt. Ahhoz, hogy a 2015/2016-os szezonban is focimeccseket láthasson a közönség a Perutz Stadionban, lelkes futballbarát civilek összefogása és kezdeményezése kellett: a Lombard Baráti Kör átalakult, a neve Pápai Perutz Futball Clubra módosult, így létrejött egy új sportszervezet, amely benevezett a megyei pontvadászatba. Ezáltal gyakorlatilag alulról építkezve szervezik újjá a pápai focit.

- Reményteljesen tekintünk a jövő elé - nyilatkozta a Naplónak Bocskay László, a Perutz FC elnöke. - Amikor végleg eldőlt, hogy a Lombard-korszak véget ér Pápán, elgondolkodtunk rajta, hogyan tudjuk a nagy hagyományokkal rendelkező felnőttfutballt továbbvinni a városban. Egy már meglévő, cégbíróság által bejegyzett egyesületet átalakítani sokkal könynyebb és gyorsabb, mint ha egy teljesen újat hozunk létre, ezért döntöttünk a Lombard Baráti Kör átszervezése mellett. Összehívtuk a közgyűlést, átalakítottuk az alapszabályunkat, a tagság pedig megszavazta az új irányvonal mentén haladó folytatást - elevenítte fel a közelmúlt történéseit az egyesület elnöke. Mint mondta, a nulláról elkezdve, lépésről lépésre kell felépíteniük a Perutz FC-t, és a könnyűnek egyáltalán nem ígérkező feladatban mindenki társadalmi munkával végzi a dolgát. - Alapvetően civilek vagyunk, de a városvezetésen kívül segítséget kapunk az utánpótlás-neveléssel foglalkozó Pápai Egyesített Labdarúgó Clubtól (PELC), valamint Glatz Lajostól, az egykori Lombard Pápa technikai vezetőjétől is, akinek az adminisztratív teendők terén rendkívül sokat köszönhetünk - fűzte hozzá Bocskay László.

A pápai szurkolók kitartanak az új csapat mellett

Megtudtuk tőle, a Perutz FC-vel a névválasztáson túl is igyekeznek visszatérni a gyökerekhez, ezért döntöttek a sárga-kék színösszeállítás mellett. Továbbá a nagy előd címerét sem hagyták figyelmen kívül, az újjáalakuló egyesületnek szintén egy szökellő szarvas lesz az emblémájában, akárcsak a régi Perutznak. A klub célja nem más, mint hogy a lehető legrövidebb időn belül eljusson az NB III-ig. Viszont amatőr szinten, jelentős külső segítség nélkül a megyei első osztálynál feljebb önerőből nem tudunk jutni, egyszerűen nincs rá anyagi lehetőségünk. Ezért is szeretnénk előbb-utóbb támogatókat, szponzorokat a klub mellé állítani - mutatott rá a klub első embere. Megfogalmazása szerint a Pápai Perutz Futball Club legnagyobb vonzereje abban rejlik, hogy helyi kötődésű labdarúgóknak lehet majd szurkolni. A csapat tagjait pedig a városuk közönsége előtt történő játék, a kiemelkedő edzéskörülmények, illetve a rájuk irányuló jelentős figyelem külön motiválhatja.

Mindezzel Marton Miklós, a Perutz FC vezetőedzője is maradéktalanul egyetért, aki nagy kihívásnak tartja a feladatot, hogy az alapokról kezdve, rövid időn belül egy ütőképes együttest alakítson ki. A tréner elsősorban a PELC korábbi U-21-es gárdájának játékosaira, illetve az utánpótlás-nevelő egyesület egy-két edzőjére építené fel a csapatát. Persze a környékbeli tehetséges fiatalok előtt is nyitva áll a Perutz FC kapuja, ők toborzóedzéseken bizonyíthatnak. Marton Miklós támadófocit ígér a szurkolóknak, egyúttal pedig a türelmüket kéri, hiszen egy teljesen új együttes kialakítása nem megy egyik napról a másikra. A legfontosabb cél most a játékoskeret összeállítása, hogy minél előbb megkezdődhessen az érdemi felkészülés a bajnokságra. A vezetőedző 18 mezőnyjátékossal és két kapussal szeretne nekivágni a pontvadászatnak.

Az első toborzóedzés egyébként legalább annyi szurkolót vonzott, mint korábban egy-egy Lombard-edzőmeccs, és a drukkerekkel való beszélgetésünk után is megerősítést nyert, hogy Pápán van igény a felnőttfocira. Hencz Károly, a pápai labdarúgás egyik törzsszurkolója elöljáróban elmondta: elkeserítő, ami történt a város NB I-es csapatával, ugyanakkor természetesen barátaival a Perutz FC-nek is szurkolni fognak. - Eleinte bizonyára furcsa lesz megyei csapatokat látni a Perutzban, de szerintem leszünk annyian a lelátón, mint a Lombard-korszak utolsó időszakában. Én biztosan ott leszek. Számomra a foci szent és sérthetetlen - jegyezte meg mosolyogva.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!