Foci

2008.12.18. 03:29

upEnnél több kell

Megyei körkép - Egy nagyjából elégedett újonc és két rutinosabb, jóval feljebb vágyó csa- pat - a megyei első osztály középmezőnyének alján telelő együttesek szakvezetői értékelik a fél szezont.

Szép Orsolya

A középmezőny alsó felé- ből várja a bajnokság tavaszi folytatását a Pét, az Öskü és a Peremarton, az együttesek a kiesés által veszélyeztetett zónától távol állnak, de őszi teljesítményük alapján messze nem érezhetik magukat biztonságban. Az előző idényben a kilencedik helyen végző Pét és a tizenegyedikként záró Peremarton egy-egy helyezést rontott a fél év alatt, az Öskü pedig újoncként áll a 11. pozícióban. A pétieknél a szakosztály-vezetői tisztségéről az ősz végén lemondott Horváth Krisztián, az Öskü csapatánál az edző, Dufek József, a Peremartonnál pedig az utolsó három fordulóban (Samu Miklós és klub útjai közös megegyezéssel váltak el egymástól) a tréneri teendőket is ellátó elnök, Markó Csaba mondja el a véleményét.Pét (10., 18 pont)Horváth Krisztián: - Egészen a hetedik fordulóig ott voltunk az élmezőnyben, de a tavaszi lendület csak eddig tartott, az őszi fél év utolsó hat mérkőzésén mindössze egyetlen pontot szereztünk. A probléma a fejekben volt, biztos vagyok benne, hogy ha a keret egyben marad, ki tud jönni a gödörből. A csapat sokkal jobb eredmények el- érésére alkalmas.Öskü (11., 18)Dufek József: - Összességében nem vallottunk szégyent. A pontvesztések elsősorban annak köszönhetőek, hogy rengeteg helyzetet hagytunk ki, ez pedig a rutintalanság számlájára írható. Az utolsó két mérkőzésen kicsit megroppant a gárda, meghatározó emberek hiányoztak, a sérülések sajnos nem kíméltek minket az ősszel. A tabella alsó felében állókkal szemben jelentős pontelőnyünk van, a célunk továbbra is a biztos bennmaradás. Úgy érzem, hogy van jövője a csapatnak.Peremarton (12., 17 pont)Markó Csaba: - Szomorúra sikerült az ősz, de az utolsó három fordulóban hét pontot tudtunk gyűjteni, ami azt mutatja, hogy ebben az együttesben jóval több van. A hajrában mutatott hozzáállásra lesz szükség a folytatásban, és akkor megcélozhatjuk a biztos középmezőnyt. Terveink között szerepel edzőt szerződtetni és erősíteni, egyik sem lesz egyszerű, viszont az mindenképpen pozitív, hogy az ifjúsági csapatunk vezeti a bajnokságot, több tehetséget már az idei szezonban szeretnénk beépíteni a felnőtt együttesbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!