Foci

2008.11.28. 03:27

Veretlenül az élen

<b>Veszprém</b> - Listavezetőként zárta az NB III Bakony-csoportjának őszi szezonját a Veszprém FC, amely 12 győzelemmel és három döntetlennel veretlenül teljesítette a fél évet. A csapatnál még nem beszélnek a bajnoki címről, de állítják, ez a gárda az NB II-ben is megállná a helyét.

Horváth Gábor

Remekül sikerült a 2008/2009-es évad első fele a megyeszékhely labdarúgócsapatának, a kispadot nyáron elfoglaló Orbán Tamás-Pető Tamás páros által irányított együttes nem talált legyőzőre a harmadosztály Bakony-csoportjában és fölényes, négypontos, több mint biztató előnnyel várhatja a bajnokság tavaszi folytatását.

- Számítottunk a jó szereplésre, de nem gondolkodunk nagyon előre, mindig csak a következő mérkőzésre koncentráltunk - kezdte értékelését Pető Tamás. 

A volt válogatott, hat évig külföldön is légióskodó futballista megjegyezte: a szakvezetésnek olykor volt némi hiányérzete a játékkal kapcsolatban, de összességében nem panaszkodhatnak.

A VFC a Badacsonytomaj, a Hévíz és a Haladás II. elleni döntetlenre végződő találkozókat leszámítva mindegyik összecsapásából győztesen jött ki az ősszel, ráadásul a legnagyobb vetélytársakkal idegenben játszott. 

A sikerszériához hozzátartozik, hogy Marosvölgyiék a Magyar Kupában óriási bravúrral megverték az NB I-es Zalaegerszeget is és végül a Fehérvár ligacsapata ellen búcsúztak a sorozattól.

- Örülök, hogy elöl vagyunk, de korai volna még a bajnoki címről beszélni. Négy pont az előnyünk, a folytatásban ráadásul kilencszer játszunk itthon és csak hat alkalommal idegenben, de idén hazai pályán mutatott gyengébb formát a csapat. 

Nekünk azok az együttesek fekszenek, akik akarnak és mernek focizni, úgy igen nehéz jól játszani, ha az ellenfél tíz emberrel védekezik nyolcvan percen keresztül - érzékeltette a nehézségeket az edző.

Pető Tamás szerint a veszprémi gárda sikere főképp abban rejlik, hogy a fiatalok egyre inkább beérnek, miközben a keret rutinosabb tagjai is remekül teljesítenek. 

Az együttest szinte kizárólag veszprémi futballisták alkotják és a további erősítéseket is csak helyi kötődésű játékosokkal képzeli el a vezetőség. 

A megyeszékhely utánpótlás-egyesülete szerencsére ontja a tehetségeket, a VFC így egy komoly bázisra tud építeni a jövőben is.

- Orbán Tamással mindketten maximalisták vagyunk, és úgy érzem, hogy tudunk hatni a játékosokra a pályán és azon kívül is, amivel eddig sikerült túllépni a nehezebb időszakokon. 

A csapatnak mindenképpen érdeke az osztályváltás, biztos vagyok benne, hogy sok munkával és támogatással nem jelentene gondot az NB II - tette hozzá optimistán.

A 2006/2007-es idényben még a megyei másodosztályban szereplő (előtte egy évig pedig nem is létező) együttes fejlődése tehát folyamatos, és ez a nézőszámokon is meglátszik. 

Az első idei bajnokin még csak ötvenen ácsorogtak a nem is oly rég még hétről hétre ezreket befogadó egyetemi stadionban, az őszi szezon vége felé viszont az eredményekkel párhuzamosan az érdeklődés is megnőtt az ízig-vérig veszprémi csapat iránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!