Foci

2007.08.03. 02:26

Veszélyes év után

Veszprém - Rendkívül nehéz, de sikeres éven van túl a VFC USE. A felnőtt labdarúgás újraindítása az utánpótlás-egyesületnél is változásokat hozott.

Dallos Zsuzsa

A veszprémi utánpótlás az utóbbi években meghatározó szereplője volt az országos kiemelt bajnokságoknak, csapataik a legjobbakkal csatázva rendre az elsők között végeztek. Ez most sem változott, pedig a felnőtt labdarú- gás beindítása mindegyik utánpótlás-korosztály számára új kihívást jelentett a legutóbbi szezonban.

Egy év szünetet követően a nemrég lezárult bajnokságban indult ismét veszprémi felnőttcsapat, a megyei má- sodosztályban szereplő (és azt megnyerő) gárdában öt-hat ifista korú fiatal rendszeresen játszott, őket az U-19-es csapatban még fiatalabbak helyettesítették. Így a dominó elv alapján az összes korosztályban elindult a fiatalítás, az egyesületnél sikerként könyvelik el, hogy ez az eredményeken szinte egyáltalán nem látszik. A tizenhárom, a tizenöt és a tizenkilenc évesek a harmadik helyen végeztek, az U-17 pedig ezüstérmes lett a saját kiírásában. Még szebb az eredménysor, hogyha az NB I-es utánpótlásgárdákat kivesz-szük a számításból, így egy arany (U-17) és három ezüstérem (U-13, U-15, U-19) a mérleg.

- Nagyon nehéz, de sikeres esztendőn vagyunk túl - kezdte az előző idény elemzését Rugovics Vendel, a VFC USE szakmai vezetője. - Felvállaltuk a fiatalítást, ami ugyan rejtett magában veszélyeket, de úgy gondoltuk, hogy a gyerekek fejlődését is az szolgálja, ha erősebb csapatokban szerepelnek. Nagy dolognak tartom, hogy az ellenfeleknél rendre több fiatalt szerepeltető gárdáink mindegyike dobogós helyen végzett.

A szakmai vezető fontosnak tartja, hogy a rendszeresen félezer, ebből kétszázötven igazolt gyereket foglalkoztató VFC USE-nél a kor-osztályokra lebontott szakmai munka igazodik a felnőttcsapat alapkoncepciójához. - A kinevelt játékosok így gond nélkül beépíthetőek a felnőttek közé. A következő szezon NB III-as csapatában ismét több fiatal kap majd szerepet.

Rugovics Vendel külön kihangsúlyozta, hogy az egyesületnek a tömegsport, azaz a helyi fiatalok egész- séges életmódra ne- velése az első, a versenyszerű labdarúgás, a legjobbak kinevelése csak ez után következik a sorban.

A bajnoki végeredmények mellett az utóbbi sikeressé-gére egy szemléletes példa: a VFC USE immár tíz labda- rúgót ad a különböző szin- tű utánpótláskorú válogatottakba.

Az egyesületnek a helyifiatalok egészségeséletmódra nevelése az első

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!