Foci Eb

2016.06.27. 19:47

Kispad blog: A kishitűség nem pálya!

"Egy nagy álommal kevesebb!" - sóhajtott fel egyik barátom a Magyarország-Belgium Eb-nyolcaddöntő lefújása után. "Egy nagy álommal több!" – válaszoltam rá, majd néhány másodperc múlva a cimbora egy széles mosollyal és egy fejbiccentéssel jelezte, egyetért a kijavított mondattal.

Polgár Tibor

Ez most nem a sóhajtozás, nem a kesergés ideje, hanem az ünneplésé. Minden bizonnyal egy éltre szóló élménnyel lett gazdagabb, aki végigszurkolta a magyar labdarúgó-válogatott szereplését a 2016-os Európa-bajnokságon, miközben részese volt annak, hogy a szinte mindenki által lesajnált, leírt Bernd Storck-legénység – háta mögött a fantasztikus szurkolótáborral – elképeszti Európát és megnyeri a csoportját. Aztán ezek a derék legények játszottak egy jó meccset a hosszú évek kemény munkájával csúcsra járatott, jelenleg a világranglista második helyen álló belgákkal. Öröm volt nézni azt a mérkőzésünket is. Bátor, elszánt, harcos magyarokat láttunk. Ezúttal nem jött össze a bravúr, aminek számtalan oka van, azonban ezeken nem érdemes rágódni. A csapat és a szakmai vezetés majd levonja a tanulságokat, nekünk, szurkolóknak csupán örülnünk kell, hogy visszatértünk a futballtérképre.

A belgák példája pedig adott: tudatosan építkezve akár mi is eljuthatunk az ő szintjükre. Úgy tűnik, az alapokat már leraktuk. Szintet lépni jóval nehezebb lesz, de ne legyünk kishitűek, Nagy Ádámék sem voltak azok az Eb-n, amivel hitet adtak nekünk is. Köszönjük meg nekik!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!