Ganna

2015.11.24. 19:21

A szépkorúakat ünnepelték: fellépett a helyi nőegylet, az asszonykórus és a pápai Vadvirág

Ganna – Önök építették meg számunkra azt a jelent, melyben a mi generációnk egy új nemzedék jövőjét alapozhatja meg a továbbiakban.

Polgár Tibor

Így fogalmazott köszöntőjében Nagy Ottó, Ganna polgármestere a település hagyományos idősköszöntő rendezvényén. Az ünnepségnek a helyi művelődési ház adott otthont, ahol a vidám összejövetel hangulatát színpadi produkciók is fokozták. Fellépett a pápai Vadvirág Néptánc-együttes, valamint a gannai nőegylet és a falu asszonykórusa is, a helyi fiatalok pedig táncos ízelítővel szolgáltak a közelgő, november 28-ai sváb bál programjából.

A gannai asszonykórus fellépése ezúttal is nagy sikert aratott. A kép jobb szélén az Ehrenpreis-díjas Schlecht József
Fotó: Polgár Tibor

A község vezetője hangsúlyozta: a történelem során mindig alapvető volt az idősek nevelő szerepe. – Hosszú élet munkáját és rengeteg tapasztalatot tudhatnak maguk mögött. A legkülönfélébb életutakon, gyönyörű élményeken és keserű tapasztalatokon keresztül jutottak el idáig. Bárhogy is történt, annyi bizonyos: kitartásuk, bölcsességük megbecsülést érdemel – fogalmazott ünnepi beszédében Nagy Ottó.

A színpadi produkciók után vacsorával folytatódott tovább a rendezvény, majd Schlecht József, a gannai asszonykórus harmonikása, az Ehrenpreis nevű, a Veszprém megyei németség érdekében folytatott kiemelkedő tevékenységért járó kitüntetés újdonsült birtokosa szórakoztatta a szép számban egybegyűlteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!