Az élet többször próbára tette

2017.11.20. 18:48

Gyémántdiplomás tanárt köszöntöttek Gannán

A közelmúltban gyémántdiplomát vehetett át Ékes Tiborné gannai pedagógus, akit ennek apropóján a település lakói virágcsokorral, szép szavakkal köszöntöttek.

Polgár Bettina

Virágcsokorral és szép szavakkal köszöntöttek a gannaiak Ékes Tibornét Fotó: gannai önkormányzat

Ékes Tibornét a helyi művelődési házban köszöntötte Vesztergom József, Ganna egykori polgármestere, valamint Nagy Ottó, a település jelenlegi vezetője.

Virágcsokorral és szép szavakkal köszöntöttek a gannaiak Ékes Tibornét Fotó: gannai önkormányzat

- Mikor 1957-ben Marcaltőn kezdett el tanítani, talán már sejtette, hogy a világ egyik legszebb, de leginkább emberpróbáló hivatását választotta. Majd, amikor 1960-ban Gannára érkezett, már nemcsak sejtette, hanem tudta is ezt – fogalmazott mosolyogva Nagy Ottó.

Mint mondta, Ékes Tiborné Gannán telepedett le, itt születtek meg a gyermekei. – Az élet többször próbára tette, de mindig fel tudott állni. Megismerte a gannaiakat, és a tanítványain keresztül talán a helyi családok életébe is mindenkinél jobb betekintést nyerhetett. Megtapasztalhatta, hogy ezen a településen minden tanító nagy tiszteletnek örvend – hangsúlyozta a település vezetője.

- Elmondható, hogy Ékes Tiborné munkássága nagy részét Gannán töltötte. Itt tanított bennünket írni, olvasni, számolni és harmonikakísérettel énekelni, felkészített minket az ünnepségekre. Mindezt sokszor munkaidő után vagy a nyári szünetben tette. Pedig a körülmények a mai viszonyokhoz képest nem voltak a legideálisabbak. Két osztály járt egy olajos padlós terembe. A fűtést szenes kályha biztosította, amit bizony napközben a tanító néni pakolt. De a tanítói tekintélynek, szaktudásnak és türelemnek köszönhetően, biztos vagyok benne, hogy a nehéz körülmények ellenére is hasznos tudást kaptunk. Abban sem kételkedem, hogy büszkeséggel tölti el, amikor az egykori tanítványok sikereiről, gyarapodásáról, előrelépéséről hall – emelte ki köszöntőjében Nagy Ottó, aki jó egészséget kívánt a gyémántdiplomás Ékes Tibornénak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!