2006.10.24. 09:33
A kkv-k versenyképességéért
XIII. évfolyam, 7. szám Az első hibás lépés Éles politikai vita folyik az utóbbi napokban a fejlesztési források felosztásáról is. Az egyik legilletékesebb, Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) a főtitkára szerint a fejlesztéspolitika területén az uniós támogatások megnyílásával együtt nyert teret a pártpolitikai befolyás. Mint mondta: „Az első hibás lépés 1999-ben történt, amikor a területfejlesztési törvény alapján kipakolták a döntéshozatalból a szakmai kamarákat, szervezeteket.” A közép-dunántúli régió négy kamarája (Dunaújvárosi, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara) és az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. együttműködési megállapodást kötött abból a célból, hogy konkrét segítséget nyújtsanak a régió azon mikro-, kis- és középvállalkozásai részére, amelyek beszállítói tevékenységüket fejleszteni kívánják, vagy beszállítóvá kívánnak válni. A megállapodás ünnepélyes aláírásán részt vett dr. Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára is, aki hangsúlyozta, hogy az erôs beszállítói ipar kialakítása, a hazai kis- és közepes vállalkozások versenyképességének növelése, technológiai színvonaluk, beszállítói képességük javítása, és ezek eredményeként a hazánkban letelepedett nemzetközi nagyvállalatoknak a magyar gazdaságba történô beintegrálása kiemelt gazdaságpolitikai célkitűzés. Az együttműködés során a felek létrehoznak egy regionális adatbázist, amely tartalmazza mind a beszállítókat foglalkoztató, mind pedig a beszállítást végzô vállalkozásokat. Elkészül egy célirányos beszállítói kézikönyv, amely a beszállításhoz szükséges átfogó ismereteket (pl. üzletitervkészítés, minôségirányítási rendszerek témájában) ad a kisvállalkozások részére. A kézikönyv országos bemutatására novemberben Veszprémben kerül sor sajtótájékoztató formájában. A forráshoz jutás elôsegítésére Régiós együttműködés a beszállításban pályázati és hiteltanácsadást végeznek a kamarák munkatársai, továbbá tanfolyamokat, tréningeket szerveznek a beszállítást végzô vállalkozások részére. A beszállítókat foglalkoztató és a beszállítani kívánó vállalkozások közötti kapcsolatfelvétel megkönnyítésére rendszeresen beszállítói fórumokat rendeznek, amelyek keretében az integrátor cég vezetôi ismertetik a beszállítókkal szemben támasztott komplex követelményrendszert, bemutatják azokat a termékeket, amelyekre beszállítókat várnak, s lehetôséget biztosítanak kétoldalú üzleti tárgyalásokra. A megállapodás résztvevôi elhatározták, hogy megalakítanak egy regionális beszállítói klubot, ahol lehetôség nyílik a beszállításban részt vevôk közötti szakmai tapasztalatcserékre. A 2007. évi programok között szerepel közös kamarai standon való bemutatkozás a március 14–16. között megrendezésre kerülô lipcsei beszállítói szakkiállításon. A kiállítás fókuszában az autóipar mellett a berendezésekhez, a gép- és szerszámgyártáshoz történô beszállítások állnak, ugyanakkor fontos termékcsoport az elektronika, fémmegmunkálás, műanyag- és gumifeldolgozás is. A kiállításon több szakmai rendezvény, üzletember-találkozó segíti a beszállítói láncban részt vevô vállalkozások egymásra találását. A már hagyományokkal rendelkezô beszerzôi napok alkalmával a kiállítók ingyenesen folytathatnak elôre leszervezett tárgyalásokat beszállítókat keresô nagyvállalatokkal. További partnerkeresési lehetôség a Contact – Beszállítók beszállítókkal találkoznak program, amelyen a kiállítók szintén ingyenesen vehetnek részt. A kiállítás ideje alatt lehetôségük nyílik a MicroCar 2007 járműkiállítás megtekintésére, a 11. járműipari beszállítói konferencián való részvételre, továbbá a Porsche- és a BMW-gyárak meglátogatására. A részt vevô vállalkozások a közös standon jelentôs kedvezménnyel kaphatnak helyet, az utazási költséget tagjai részére kamaránk díjmentesen biztosítja, a kiutazók a szállásköltséget maguk fizetik. Az együttműködő szervezetek képviselőinek ünnepélyes kézfogása (baloldalt dr. Fazekas János, a VKIK elnöke) A rendőrségen ülésezett a Megyei Minőség Klub A Veszprém Megyei Rendôr- fôkapitányságon tartotta legutóbbi ülését a Megyei Minôség Klub. A szokatlanul nagy érdeklôdés valószínűleg a rendezvény helyszínének volt köszönhetô, a szép számban megjelent résztvevôk érdeklôdéssel hallgatták a fôkapitányság működésérôl, minôségügyi tevékenységérôl szóló elôadásokat. Bevezetésként Rózsa András, a klub elnöke hangsúlyozta, hogy a Megyei Minôség Klub megalakításának alapvetô célja az egymástól tanulás, a legjobb gyakorlatok továbbadása. A fôkapitányság működését, szervezetét bemutató elôadásában Váradi Károly ezredes, fôkapitány-helyettes elmondta, hogy a megyei rendôrállomány a jelentôs idegenforgalom miatt az átlagosnál nagyobb létszámú, de a 2004-ben elvégzett átvilágítás után mind a létszámot, mind a költségvetést csökkentették. Az átvilágítás után végrehajtott változtatások (új állománytábla, jelentôs személyi változások, vezetôiutánpótlás-adatbank bevezetése) eredményeként javult a felderítési eredményesség, csökkent a bűncselekmények száma a nyári idegenforgalmi szezonban, a kiemelt bűncselekmények száma pedig nem növekedett. A fôkapitányság minôségügyi tevékenységérôl Dr. Veress Gáborné minôségügyi fôelôadó tartott tájékoztatót. Elôadásában kiemelte, hogy a rendôrség esetében speciális, ember-ember kapcsolatokról van szó, amely egyidejűleg szakmai, emberi és jogi kapcsolatot jelent és együttműködésen kell alapulnia, továbbá alapvetô jelentôsége van az erkölcsi hozzáállásnak mindkét oldalról. Minôségügyi tevékenységük keretében önértékelés alapján kidolgozták a rendôrségi kiválóság modellt, elégedettségmérést végeztek mind az állomány, mind a lakosság körében. Munkájuk javítása érdekében új elismerési rendszert dolgoztak ki, rendôrségi innovációs adatbankot hoztak létre, és az egy megye – egy ügyelet jegyében bevetési irányítási központot alakítottak ki Veszprémben, amihez pályázat útján jelentôs központi támogatást nyertek el. Mindezen tevékenységek eredményeként számottevôen erôsödött a minôségi szemlélet a szervezeten belül. Dr. Veress Gábor tanácsadó elôadásában a rendvédelmi minôségügy sajátosságairól központban.