Gazdaság

2007.07.05. 02:29

Sikeres nyitott pincék

Veszprém - A Nagy ízutazás kampány folytatásaként, a kedvező visszajelzésekre alapozva a Magyar Turizmus Zrt. és a Nyitott Pincék Szövetsége idén pünkösdkor ismét meghirdette a Nyitott Pince Napok akciót.

Varga Ibolya

A korábban egynapos rendezvény ebben az évben háromnaposra bővült. A kezdeményezéshez országszerte több mint százhúsz pince csatlakozott, amelyek ezen a napon kóstolókat és pincelátogatást tartottak, illetve kedvezményeket adtak. A Magyar Turizmus Zrt. az akció értékelésére felmérést végzett a részt vevő pincék körében. A kérdőívet 43 pince képviselői töltötték ki. A válaszadók 30,2 százaléka valamelyik községben, 32,6 százaléka vidéki városban, 20,9 százaléka szőlőhegyen, 4,7 százaléka pincesoron, 4,7 százaléka pincefaluban, 7 százaléka egyéb területen található. A kérdő-ívet kitöltők 86 százaléka már a tavalyi akcióhoz is csatlakozott, 11,6 százalékuk első alkalommal vett részt. A részt vevő pincék többsége (95,3 százaléka) jó ötletnek tartja a Nyitott Pince Napok akciót, mivel lehetőséget ad a tájegységek, borvidékek jellegzetes borainak bemutatására, a vendégkör bővítésére, jó reklámlehetőség, és nem utolsósorban felhívja a figyelmet a kulturált borfogyasztásra. Idén a betérő vendégeknek átlagosan 74 százaléka ismerte előzetesen az akciót, a fennmaradó 26 százalék a helyszínen értesült róla. A válaszadó pincék összesen 5350 embert láttak vendégül az akció keretében, az összes részt vevő pince körülbelül 15 ezer vendéget fogadott. A legtöbb vendéget (az összes vendég 37,8 százalékát) a vidéki városokban található pincék fogadták. A vendégek 22,6 százaléka érkezett előre bejelentett vendégként, a pincészetek többségének nem kellett telt ház miatt érdeklődőket elutasítania. Egyes pincékbe külföldi vendégek is érkeztek az esemény hírére, de nem ez volt a jellemző. Általában Német-országból, Ausztriából, az Amerikai Egyesült Államokból és Szlovákiából érkezők vettek részt az akcióban. A pincék többsége felkészült a külföldiek fogadására is, hiszen a személyzet beszél valamilyen idegen nyelvet: angolt, németet, franciát, olaszt, szerbet, horvátot és szlovákot. Az akció különféle kedvezményekre adott lehetőséget, amelyeket a pincék tetszés szerint bővíthettek. A kérdő-ívet kitöltő pincék fele (53,5 százalék) ingyenes borkóstolásra invitálta a borbarátokat, 39,5 százalék pedig kedvezményes kóstolásra adott lehetőséget. Vásárlási kedvezményt 60,5 százalék nyújtott, átlagosan 31 százalékkal olcsóbban kínálva borait. Az ingyenes vagy kedvezményes borkóstolási lehetőség ösztönözte a vásárlást: a pincék 72,1 százaléka említette, hogy a betérő vendégek vettek is termékeikből. Szállást a pincék 18,6 százalékában, étkezést 39,5 százalékukban vettek igénybe a vendégek. Szervezett pincelátogatáson a megkérdezett pincék 41,9 százalékában, egyéb programon hét százalékban vettek részt az érdeklődők. Az akciót a pincék általában nem hirdették önállóan, a válaszadók mindössze 30,2 százaléka tett külön erőfeszítéseket. A Magyar Turizmus Zrt. marketingkommunikációs munkáját a pincék többsége (58,1százalék) megfelelőnek találta. Az akció hatékonyságát mutatja, hogy a megkérdezettek 65,1 százaléka szerint az esemény hatására nőtt a pince ismertsége, és 76,7 százalékuk bízik a vendégkör bővülésében, a vendégek visszatérésében. Hasonló akciót az idei év során a pincék 20,9 százaléka tervez. A résztvevőket megkérdezték arról is, véleményük szerint milyen marketingeszközökkel lehet a gasztronómiát és a borokat a magyar lakosság körében népszerűsíteni. A legtöbben (69,8 százalék) a prospektust, 65,1 százalék a sajtóban való megjelenést tartja a legmegfelelőbb eszköznek. Továbbá évente többszöri hasonló akció szervezését, több reklámot, például ismert emberekkel való népszerűsítést javasolnak. A résztvevők véleménye szerint minőségi ki- adványok, térképek készítésével, szervezett csoportok, bortúrák, szakmai bemutatók, borfesztiválok segítségével és a borversenyek eredményeinek ismertetésével lehetne ismertebbé tenni az akciót.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!