Gazdaság

2007.07.16. 02:27

Visszakérhetik a beígért pénzt

Budapest (vibo) - Sok Sapard-, illetve AVOP-támogatásban részesülő elmulasztja a kötelező adatszolgáltatást - közölte a kifizető ügynökség.

Varga Ibolya

Az elmúlt öt évben összesen közel 6800 pályázó szerzett jogosultságot az Európai Unió (EU) és a magyar költségvetés által társfinanszírozott Sapard-, illetve AVOP agrár- és vidékfejlesztési célú támogatásra. A támogatások folyósítása - a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) eddig már mintegy 142 milliárd forintot ki is fizetett - a sikeresen pályázókkal, a kedvezményezettekkel kötött támogatási szerződések szerint történik. Az okiratok tartalmazzák a kötelezettségeket, melyek a támogatás fejében kedvezményezettekre hárulnak. Ezek, valamint a projekt megvalósításához és működtetéséhez kötődő jogszabályok betartását az MVH következetesen ellenőrzi, s számon kéri. Az utóellenőrzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a kedvezményezettek jelentős hányada nem tesz eleget a szerződés előírásainak. Közöttük sokan vannak, akikben nem is tudatosult, hogy a támogatás fejében öt évig folyamatosan fennáll a támogatási szerződésben vállaltak teljesítésének ellenőrzéséhez szükséges adatszolgáltatási kötelezettségük. Ilyen az éves jelentés, aminek a beküldési határideje már május 31-én lejárt, de június végén a kötelezettségüknek a kedvezményezettek csak alig több mint fele tett eleget. Az 55-57 százalékos átlagokon belül számottevő a régiónkénti szórás: a Sapardnál az észak-magyarországi kedvezményezettek a legfegyelmezettebbek - háromnegyedük már beküldte a jelentését -, míg a közép-dunántúliak több mint fele még tartozik az adatszolgáltatással. Az AVOP esetében a főváros és Pest megye régióban a támogatásban részesülők 95 százaléka, ugyanakkor a dél-dunántúliban 39 százalék tett eleget ennek az elvárásnak. Az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása miatt az MVH el is állhat a támogatási szerződéstől. Szintén öt évig eseti tájékoztatási kötelezettségeik is vannak a támogatást elnyert pályázóknak: a projektben bekövetkezett változásokat, módosítási igényeket írásban kell bejelenteniük az MVH területileg illetékes regionális illetékességű kirendeltségének.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!