Gazdaság

2007.10.16. 02:29

<u>Babaüzlet szülőszemmel</u>

<b>Veszprém</b> - Ma már komoly iparág szakosodott a babákra, gyerekekre, pontosabban az ő szüleikre. A gyerekeknek ugyanis lehetőleg mindig, mindenki a legjobbat akarja mindenből, és hát ennek bizony ára van. De mennnyi az annyi?

Kiss Nikolett

Kiságy, matrac, babakocsi, hordozó, ruhák, ágynemű, pelenka, kis fürdőkád, pelenkázó, bébiőrző, popsitörlő kendő, cumisüveg, forralóedény - a baba-biznisz kellékeit szakavatott szülők biztosan hosszú percekig sorolhatnák tovább.

Négyszázezer forint - nagyjából ennyit költöttek az alig néhány hetes Dóra szülei a baba érkezésére, nem számítva a lakás átalakítását, orvosi költségeket, illetve a köldökzsinórvér levételét. Ebből az összegből tehát a kézzelfogható dolgokat lehetett megvásárolni. Minőségileg jókat, de egyáltalán nem a legdrágábbakat. 

Az igazsághoz hozzátartozik, mivel első gyermek, ezért mindent meg kellett venni a szülőknek, a kistesók azonban a családok többségében már örökölnek. De nézzük, mi mennyibe kerül! 

Egy átlagos babakocsi mózeskosárral, babatáskával, esővédővel hatvanezer forint, negyvenezer forint körül volt az egyszerű, fehér kiságy és a hozzá tartozó matrac. A kisszekrény hatvanezer forint, az ágynemű tizenkétezer (természetesen ebből váltás is kell), a bébihordozó húszezer, kis műanyag fürdőkád négyezer, pelenkázó rátét háromezer, utazóágy a nagymamához huszonhatezer forint, légzésfigyelővel kombinált bébiőrző negyvenezer.

Az egyen-babaholmik kora lejárt, és a dizájn talán ugyanolyan fontos, mint a felnőtteknél, de azért az még mindig meghökkentő, hogy ezek a miniatürizált ruhadarabok többnyire pontosan annyiba kerülnek, mint felnőtt társaik . A kis bodyk átlagosan 700-1000 forintba kerülnek, ebből minimum hat-tíz darabot beszereznek a szülők. A pamutrugdalózó 2500-3000 forint körüli összegért kapható, finom anyagú, plüss társaikat ennél jóval drágábban vesztegetik, az sem ritka, hogy öt-nyolcezer forintot kell(ene) otthagyni egy darabért a kasszánál. Az persze egyértelmű, hogy nem elég egyet venni. Kis pulcsik 2500-4000 forintba kerülnek, overall nyolcezer forint, sapka minimum 1000-1500 forint, zoknik 300-500, harisnya szintén 1000 forint.

Egy másik, húzós költséget a pelenka jelenti. Egy 46 darabos csomag 2500 forint körül kapható, egy bébinél nagyjából napi nyolc darab fogy el, tehát öt-hat naponta új csomagot kell kezdeni. Ezenkívül szükség van a hagyományos textilpelenkára is, legalább tíz-tizenötre, darabja két-háromszáz forint. Törlőkendő, fültisztító, gyógyszertárban beszerzett fürdetőszer, popsikenőcs, hajkefe, bébiolló - legalább ötezer forint ez is. Aztán be kell szerezni még cumit, cumisüveget, akciósan hatezer forintért három-három darabot és cumimosó kefét kínáltak az egyik üzletben. A babajátékok, díszek tárháza is hatalmas, néhány száz forinttól több ezerig lehet választani a színes zenélős, csörgő, rágókás kütyükből .

A második gyereknél (főleg, ha azonos nemű), illetve ha a családban, ismerősöknél van nagyobbacska gyerkőc, könnyebben megúszhatják a szülők, ugyanis sok dolgot lehet kölcsön kérni. De ugyanígy lehet spórolni a bababizományi üzletek segítségével is, ott ugyanis ruháktól babakocsiig szinte mindent be lehet szerezni használtan, de a boltinál jóval olcsóbban. Csupán szemlélet, illetve pénztárca kérdése minden.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában