2007.12.28. 03:28
Sár volt, eltakarították
Bakonyoszlop (tt) - Emberi mulasztás miatt sár került a Dudart Bakony- oszloppal összekötő útra, amely csúszóssá, balesetveszélyessé vált. Az utat rövid időn belül letakarították.
Olvasóink arról számoltak be, hogy már szóltak a bányát működtető Magyar Alumínium Zrt.-nek, de keresték a közútkezelő illetékeseit is. Az esetet felkarolta a polgármesterük is. Wolf Ferenc szintén felvette a kapcsolatot a bányatársasággal és Vörös Gyulával, a Magyar Közút veszprémi vezetőjével.
Az oszlopiak együtt tudnak élni a bauxitbányával, hiszen a térségben emberemlékezet óta folyik bányaművelés. Elmesélték, hogy régebben nem volt jellemző, hogy a teherautók sarat hordtak volna fel az útra. Működött ott egy mosó, mielőtt a járművek kihajtottak volna az aszfaltos útra, a kocsi kerekeit leverették, így meg- előzték a problémát.
Lapunk megkeresésére Kovacsics Árpád, a Mal Zrt. megbízott vezérigazgatója elismerte, őt is megkeresték a problémával. Természetesen utánanézett a dolognak, s kiderült, a helyeiknek igazuk van. Azonnal intézkedett. Az utat letakarítatták, s ma már ismét olyan, hogy biztonságosan lehet közlekedni rajta. Erről a közútkezelő szakembereit is tájékoztatták, akik szintén megnézték a helyszínt. Kovacsics Árpád azt is elmondta, hogy az esetet ki- vizsgáltatta. Megállapították, hogy emberi mulasztás történt. Az egyik alvállalkozójuk a rakodógéppel kiment a köz- útra, s azt telehordta sárral. Egyébként a Mal Zrt. erre az évre befejezte a bauxit kitermelését a térségben, az üzem teljesítette idei tervét, 130 ezer tonna bauxitot termeltek ki, s jövőre hasonló mennyiséggel számolnak. A bányászatot január 3-án kezdik.