Gazdaság

2007.12.11. 03:29

<u>Illatos kirakodás</u>

<b>Veszprém</b> - A karácsony elmaradhatatlan kellékei a vásárok. Az utóbbi időben nem is feltétlenül az ajándékok beszerzése, mintsem a hangulat megteremtése miatt.

S. Bonnyai Eszter

A világon is régóta dívik, de az ország és a megye egyre több városában is rendeznek advent idején különféle karácsonyi kirakodóvásárokat. Ma már ez nem feltétlenül az ajándékok beszerzésének legfőbb fóruma, sokkal inkább játszanak főszerepet az ünnepi hangulat megteremtésében az illatos forralt borral, kalácsokkal, mandulával, gesztenyével. Górcső alá vettük a megye városait és a kirakodásokat, vagy éppen azt, hogy néhány helyen miért nem rendeznek ünnepi vásárt.

Veszprémben immáron hagyomány, hogy a sétálóutcán rendezik meg a vásárt. Kezdetben sok kritika érte a portékákat, ugyanis főként kabátok, pulcsik, sapkák lógtak a vállfákon, tehát gyakorlatilag a piac költözött át a sétálóutcára. Néhány éve kicsit tisztult a profil, és csinos kis faházikók helyettesítik a sátrakat, de kritika nélkül még mindig nem mehetünk el. 

Egyrészt még mindig kevés a valóban igényes karácsonyi ajándék, viszont még mindig árulnak sapkát, kötött pulóvert, színes kütyüket, tömegárut, tömény gagyit. Persze ez évek óta vitás kérdés, ugyanis a kézművestermékeket áruló kiskereskedők nem tudják kitermelni a bérleti díjat - mondják. A piszkos anyagiak tehát közbeszólnak - megint. Pozitívum viszont az, hogy itt is előtérbe került a gasztronómia, a forralt boros és kürtőskalácsos házikónál mindig áll a sor, valamint bemutatkozhatnak a megye művészeti csoportjai is. Az viszont elég kiábrándító, hogy a tegnap délutáni körsétánk idején a rádió szólt, mondanom sem kell, egyáltalán nem karácsonyi zenével.

Pozitív tapasztalat viszont az Óváros téri Illatos advent nevű rendezvénysorozat - ez ugyanis lényegesen jobban közelít egy karácsonyi hangulatot alapozó rendezvényhez. Vasárnap estefelé is jóval többen korzóztak errefelé, mint a sétálóutcán, szerény véleményem szerint ez egyébként sokkal jobb helyszín, mint a Kossuth utca. Tény viszont, hogy az utóbbi jóval frekventáltabb. 

Lényeg a lényeg, az Óváros téren ég a tűz, kapható méz, lekvárok, pálinkák, bor, kézművestermékek, vannak állatok, lovas fogat és műsor. Sajnos csak hétvégenként. Nem a kötekedésre utazom, de azt muszáj megjegyeznem, hogy a vasárnap összegyűlt szemét még hétfőn délután is ott figyelt a műanyag zsákokban az egyik házikó mögött. Tudják, az ördög és azok a bizonyos részletek...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!