<u>Gazdaságpolitikai útelágazás</u>

Békesi László szerint a gazdaságpolitika mozgástere erősen korlátozott. A mai helyzetben nem megengedhető, hogy az adórendszer átalakítása kockázatos végeredménnyel járjon, mindenképpen el kell kerülni az államháztartási hiány és az államadósság növekedését.

- A mozgástér ugyanakkor valójában gazdaságpolitikai, illetve politikai elhatározás. A miniszterelnök kijelentette, hogy 2010-ig érdemi adórendszeri kiigazításra nem számíthatunk. Én azt gondolom, hogy ez így rossz kiindulópont. 

Tíz éve a gazdaságpolitika nem csinál mást, mint a megtermelt jövedelmek optimális eloszthatóságát próbálja szolgálni. Ezen kell gyökeresen változtatni és dinamikusabb növekedési pályára vezérelni a gazdaságot. 

Kérdés, hogy a teljesítményre ösztönző gazdaságpolitikához milyen erőforrásaink vannak. Békesi szerint mindenekelőtt külső források megszerzésére van szükség, ehhez azonban az általunk kínált feltételeknek versenyképeseknek kell lenniük a régióban. 

Ez pedig nem megy másképp, mint az adórendszer átalakításával - mutatott rá. A körülöttünk lévő országok versenyképességét éppen az adja, hogy a forrásbevonás folyamatába beépítették az adórendszerbeli változásokat. 

De ha abból indulunk ki - vetette fel Békesi László -, hogy Magyarországon ebben a pillanatban 28 ezer milliárd forint az éves GDP, ennek körülbelül a felét - nagyjából 14 ezer milliárd forintot - centralizálja az államháztartás. 

Az adók és járulékok ebből mintegy 40 százalékot, tehát 11-11,5 milliárdot tesznek ki. Ez a másik erőforrás, amiről gondolkodhatunk. Ha érdemi változtatást akarunk, akkor ennek körülbelül a tíz százalékát kellene megmozdítani. 

Ez 1000-1200 milliárd forint, ami az éves GDP négy százaléka. Ezzel szemben most a legjobb esetben is csak 70-80 milliárd forintos kiigazítás várható. A volt pénzügyminiszter úgy látja, a belpolitikai krízis hatására lényegében minden reformszándék megszűnt, és a reformértékű változtatások egyébként sincsenek előkészítve, sem az állami kötelezettségek, sem például az önkormányzati rendszer esetében, de a szociális rendszerek is tabunak számítanak.

Az adórendszerrel kapcsolatban is keményen fogalmazott: ki kell mondani végre nyíltan, hogy hajlandók vagyunk-e jövedelemátcsoportosításokat vállalni a vállalkozások javára, a lakosság terhére. 

Szerinte másfajta módosításnak egyszerűen nincs ér- telme. Az átalakításnak három fontos elemét emelte ki: az adó- és járulékfizetők körének bővítését, ami a foglalkoztatás bővítését, a gazdaság kifehéredését és ösztönző elemek beépítését jelenti. 

A modern adóztatás alapelve az, hogy sokan fizessenek - kevés adót. Nálunk kevesen fizetnek - sok adót. Ismert, hogy 2,5 millió adózó befizetései biztosítják tízmillió lakos közületi szolgáltatásait, nem egészen hárommillióan fizetnek nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot, és abból tízmillió lakos egészségügyi ellátását és majdnem három és fél millió nyugdíját kell fedezni. 

Ha ezeken az arányokon nem lehet változtatni, adómérték- és adóteher-csökkentésről nem beszélhetünk - emelte ki. Ha elfogadjuk, hogy a teljesítménybővülés a fő gazdaságpolitikai cél, akkor az új adóstruktúrában a teljesítmények növekedését kell ösztönözni, a jövedelmek és a profitok adóztatásának csökkentésével és a végső felhasználás, a fogyasztás fokozottabb megadóztatásával. 

Végezetül hozzátette: szerinte teljesen értelmetlen az államháztartás számára kis bevétellel, de nagy adminisztrációval járó úgynevezett kis adókat és járulékokat fenntartani. Kupa Mihály szerint ma a gazdaságpolitikai mozgásteret három tényező korlátozza: az egyik a konvergenciaprogram, amit teljesíteni kell. 

A másik: sem a két nagy politikai erőben, sem a társadalom többségében semmilyen reformkedv nincs. Sőt, azt értik reformon, ha valamiből többet kapnak vagy valamiből több jut, a társadalmi igazságosság, a közteherviselés, a teljesítmény, a szolidaritás pedig kimentek a mosásban - fogalmazott. 

A harmadik korlát a szerény gazdasági növekedés, amiből gyakorlatilag nem lehet reformot csinálni. A célt kell előbb meghatározni, de ehhez szembe kell nézni az összkiadásokkal, újra kell gondolni az állami feladatokat is. 

A nagyobb mozgástér ahhoz kellene - mutatott rá -, hogy a teljesítménybővülés mellett reálisabb szociális gondoskodás valósuljon meg. Véleménye szerint egy csapásra nem tudunk változást elérni, lépésről lépésre, évről évre kell előremenni. 

De csak úgy, hogy pontosan tudjuk, mi a cél, és ezt meg kell ismertetni a társadalommal is. Csaba László szerint eljutottunk egy olyan pontra, amikor újra kell gombolni a kabátot, el kell dönteni, merre akarunk menni, mit akarunk elérni. 

Lehet, hogy az a baj - mutatott rá -, hogy túl sokat várunk el az adórendszertől. Le kell számolni azzal a tévhittel, hogy az adórendszer mindenre képes. Mit nem tud az adórendszer? 

Közvetlen gazdasági növekedést, szociális igazságosságot, sőt, még csak jólétet sem biztosít. A fő célja az állami bevételek biztosítása, ezek pedig az állami kiadásokhoz vannak rendelve. 

Az elmúlt tíz évben az adórendszer kapcsán nem volt szó arról, az állam pontosan mire is gyűjti be a pénzt. Új közteher-viselési rendszerről vagy adóreformról akkor érdemes beszélni, ha van hiteles gazdaságpolitika, amely mögött hiteles politikai erők, személyek és konszenzus áll - hangsúlyozta Csaba László. 

Ha van valami jó ebben a helyzetben - emelte ki a tekintélyes közgazdász -, az, hogy mindig a válság szüli meg a reformokat. Magyarország elérte azt a pontot, amikor változásra van szükség, de nagyon fontos a társadalmi bizalom és legitimáció, hogy elfogadják az emberek, van miért befizetni az adókat, közterheket, és az, hogy lássák, mire költik a pénzt.