Gazdaság

2010.11.11. 16:45

Balog Zoltán: ideje radikális lépéseket tenni a szegénység ellen

Budapest - Húsz évvel a rendszerváltoztatás után éppen itt az ideje, hogy a szegénység ellen radikális lépéseket tegyenek - jelentette ki Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

MTI

Ehhez szükség van a szociális szakma szervezeteinek, a kormányzatnak, a civileknek és az egyházaknak az összefogására - mondta Balog Zoltán a Szociális Expo 2010 című kétnapos rendezvényen.
   
Hangsúlyozta: "egy jó államnak fontosak azok is, akik leszakadnak, akik kiszorulnak, akik szegregálódnak. Nem törődünk bele ebbe az állapotba." Mint mondta, a szociális munkások az állam gondoskodását közvetítik.
   
A romákat érintő kérdések kapcsán Balog Zoltán fontosnak nevezte, hogy a településeken legyen lehetőség bölcsődei és az óvodai elhelyezésre. Közölte, átalakítanák az ösztöndíjrendszert, hogy az ne csak tanulmányi segély legyen, valamint a közmunkaprogramot a jobb nyomonkövethetőség érdekében. Fontos a leghátrányosabb helyzetű térségek helyzetének újragondolása is - jegyezte meg Balog Zoltán.
   
A rendezvényen tartott sajtótájékoztatón közölte, céljuk, hogy a magyar uniós elnökséget arra is használják, hogy a roma integrációra többletforrásokat szerezzenek.
   
Tóth József, Budapest XIII. kerületének szocialista polgármestere arról beszélt, hogy a társadalom egyre jobban elismeri a szociális munkások tevékenységét. Megemlítette, hogy a XIII. kerületben a lakosság 21 százalékával van közvetlen kapcsolatuk a szociális munkásoknak.
   
Márton Izabella, a Magyar Szegénységellenes Hálózat vezetője arról beszélt, hogy Magyarországon újra növekedni látszanak a társadalmi egyenlőtlenségek: nő a távolság a magasabb és az alacsonyabb jövedelmű társadalmi csoportok között. "A szegények még szegényebbek lettek" - fogalmazott.
   
Mint mondta, a kormánynak és az önkormányzatoknak közösen kell tenniük azért, hogy az emberek kilábalhassanak a szegénységből.
A konferencián átadták a Szociális Szakmai Szövetség elismerését. A szociális szakma szolgálatáért díjat kapott Ferge Zsuzsa szociológus és az Esély szociálpolitikai folyóirat alkotóközössége.
   
A Szociális expót - a szociális munka napja alkalmából - a Szociális Szakmai Szövetség és a Szociális Innováció Alapítvány harmadik alkalommal rendezte meg. A rendezvényen szociális szervezetek mutatkoznak be, és a korábbi évekhez hasonlóan kerekasztal-beszélgetéseket, workshopokat és előadásokat is tartanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!