Gazdaság

2010.11.01. 17:16

Orbán: Kínához fűződő viszonyunknak kitüntetett jelentősége van

Kínának nem csak a világban, hanem a magyar gazdaság fejlesztésében is egyre nagyobb szerep jut - jelezte Orbán Viktor miniszterelnök az MTI tudósítójának hétfőn este Sanghajban adott interjújában.

MTI

"A válság után a világgazdaság már nem lesz olyan, mint előtte volt. Az átrendendeződés lényege, hogy a súlypontok máshova kerülnek. Kína szerepe radikálisan megváltozik, s ezért, ha Magyarország európai léptékkel mérve közepes, kínai léptékkel mérve kicsi gazdaságát jól és előnyösen akarja beilleszteni a világgazdaságba, akkor azt másképp kell tennie, mint ahogy eddig tette. Ebben pedig a Kínához fűződő viszonynak kitüntetett jelentősége van" - hangoztatta a kormányfő.

 "Az embereket nem a külpolitikai stratégiai kérdések érdeklik, hanem azok eredményei. Vagyis, hogy lesz-e munkahely, lesz-e befektetés, lesz-e piac, ahova eladjuk azt, amit otthon előállítunk. Tudunk-e a világ legmodernebb technológiájához kapcsolódni, érkezik-e hozzánk ilyen, vagy csak összeszerelő ország leszünk. Ezek azok a húsbavágó kérdések, amelyek az embereket foglalkoztatják" - állapította meg a miniszterelnök.
Orbán mind politikai, mind gazdasági szempontból eredményesnek nevezte mostani kínai útját.

Arra kérdésre, hogy a tárgyalásainak voltak-e konkrét eredményei, Orbán Viktor határozott igennel válaszolt. "Politikai eredménynek tekinthető például az a körülmény, hogy meghívtam a miniszterelnököt magyarországi látogatásra, amit el is fogadott. Huszonhárom éve nem volt kínai miniszterelnök Magyarországon. Másfelől folytattuk azt a kapcsolatépítést, amelyet az itt kormányon lévő Kínai Kommunista Párttal kezdtem el még a múlt év decemberében. A kapcsolat tehát szorosabb és szívélyesebb, mint korábban volt" - jegyezte meg.

A Ven Csia-pao kormányfővel folytatott vasárnapi megbeszélésről szólva elmondta: számba vették azokat a területeket, amelyeket valamelyik fél fontosnak tart, és megállapodtak abban, hogy mely területeken adnak utasítást, illetve engedélyt az érintett vállalatoknak az együttműködés kialakítására.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy mely területeket tartott ő, és mit a partnere kiemelésre érdemesnek, elmondta: magyar részről például "felvetettük a vasútépítésben, az útépítésben való kínai részvétel lehetőségeit", amiről elvi megállapodás is született. A konkrét programokról a látogatást követően folynak majd tárgyalások.

A pénzügyi együttműködést Ven hozta föl, s mivel "szándékegybeesés van", "finanszírozással egybekötött infrastruktúra-fejlesztésre" kerül majd sor Magyarországon. A részletek kidolgozása a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium feladata lesz, de annyi már tudható, hogy a fejlesztésnek része például a budapesti körvasút megépítése, illetve a gyorsvasúti összeköttetés Ferihegy és a belváros között.
Ami kulturális területet illeti, elhangzott, hogy Magyarország tervezi egy kulturális intézet létrehozását Pekingben, miközben Kína fejleszteni fogja a Konfuciusz Intézet tevékenységét, működési körét Budapesten. Sanghajban Magyarország vállalná a kínai nagyvárosban élt Hudec László, a világhírű építész lakóházának felújítását és berendezését. Ebben a "magyar házban" magyar építész-tervezők kapnának helyet. Orbán Viktor és kísérete hétfőn más ismert Hudec-épület mellett, ezt a házat is felkereste.

A világkiállításról szólva a kormányfő megállapította, hogy az minden eddigit felülmúlt. A magyar pavilonnal kapcsolatos véleményét firtató kérdésre így válaszolt: "Az ízlés kérdéseiben óvatosan kell fogalmazni, mert ahány ember, annyi ízlés, és a miniszterelnöké nem oszt, nem szoroz: egy a tízmillióból. Rám jó benyomást tett a magyar pavilon, a berendezésében ötletes megoldások voltak, a Magyarországról szóló bemutató filmeket kedveseknek, de kisiskolás típusúaknak láttam, a Gömböc pedig nagyon impresszív. Nagy tisztelettel néztem a fémtestet, mégha ez nem is az én matematikai tudásomra alapuló felfedezés" - foglalta össze véleményét Orbán Viktor.

Hozzátette: "De azért az is idekívánkozik, hogy attól még, hogy valamit sikerül jól megcsinálni, mert a pavilon jó, az nem ok arra, hogy a pénz eltűnjön, hogy közpénzeket tulajdonítsanak el. Ennek a kivizsgálása a megfelelő állami szervekre tartozik" - jegyezte meg végül a miniszterelnök, hozzáfűzve, hogy attól tart: van is mit vizsgálni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!